Csobot Adél és Istenes Bence csókot váltó fotója: fölrobbant tőle az Insta
Csobot Adél és Istenes Bence olaszországi nyaralásukon ismét turbékoltak, a rajongók imádják a fotóikat.
Istenes Bence akkor ismerkedett meg Csobot Adéllal, amikor az énekesnő jelentkezett az X-Faktorba, és amelynek 2012-ben ő volt a házigazdája.
Szinte azonnal egymásba szerettek, ám valamiért 2013-ban szakítottak. Végül 2014-ben találtak újra egymásra, első fiuk, Nátán 2016-ban, a kisebb, Ádin pedig 2018-ban született.
Istenes Bence és Csobot Adél Olaszországbans
Nem számolva azt a néhány külön töltött hónapot, Istenes Bence és Csobot Adél idén már tíz éve tartanak ki egymás mellett jóban és rosszban. Egy kapcsolat sosem könnyű, nekik pedig az utóbbi időben akadtak hullámvölgyeik - ezt nem is titkolták. A rajongóik akkor kezdtek el aggódni, amikor bő fél évig nem posztoltak egy közös képet sem a közösségi oldalaikra
Istenes Bence arra jutott, az lesz a legjobb, ha kiszellőzteti a fejét, és helyreteszi magában a dolgokat, így egyedül vágott neki a híres zarándokútnak, az El Caminónak. A módszer bevált, amióta hazatért, újra láthatóak közös felvételek. A sztárpár nemrég Olaszországban romantikázott, ahonnan az énekesnő-színésznő cuki csókolózós fotót posztolt.
Képes összeállításunkban megnézheted Csobot Adél és Istenes Bence legromantikusabb nyaralós fotóit Szicíliából.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
Cover-fotó: Instagram/Istenes Bence
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- liptai claudia


















