5 szeretett magyar csillag, aki 2007-ben ment el

Minden évben új sztárok születnek, és vannak olyanok is, akik halálukkal űrt hagynak maguk mögött. Emlékezzünk az idén elhunyt csillagokra!

Illés Lajos

A dobos Pásztory Zoltán halálával 2005-ben világossá vált, hogy soha többé nem állhat össze a legendás Illés együttes, és idén január 29-én elment a névadó alapító, Illés Lajos is.

A Kossuth-díjas billentyűs testvérével alapította meg 1960-ban az Illést, majd mikor az első felállás felbomlott, a Szörényi-testvérekkel, Bródy Jánossal és Pásztory Zoltánnal létrehozták a magyar könnyűzene legnagyobb hatású zenekarát.

A legendás együttes 1973-ban oszlott fel, de Illés a nevet megtartva új társakkal tovább zenélt. Később még négyszer állt össze a klasszikus Illés-formáció, utoljára 2005-ben. A zenekar-alapító 1992-től haláláig a kisoroszi református gyülekezet kántora volt. 65 éves korában érte a halál.

Kaszás Attila

Március 23-án, tragikusan fiatalon hunyt el a Nemzeti Színház művésze. Az egykori Csehszlovákiában született színész pályája során mintegy ötven darabban játszott főszerepet, nagy sikereket aratott zenés darabokban, illetve a filmvásznon is.

 
 
 
 
 
Március folyamán társainak erős fejfájásokra panaszkodott, majd 19-én összeesett a Tizenkét dühös ember című darab próbái előtt.


Újraélesztették, intenzív osztályra került, és az orvosok ötnapos küzdelmet folytattak életéért, mindhiába. 47 évesen ment el, várandós feleségét és kisfiát hátrahagyva. Kislánya, Luca december 6-án született meg.

Darvas Iván

82. életévében távozott közülünk a Nemzet Színésze, a magyar színjátszás egyik legnagyobb alakja. Darvas Szilárd néven látta meg a napvilágot, de mikor első szerepét megkapta, nevet változtatott, hogy ne keverjék össze a híres humoristával. 1956-ban tevékenyen részt vett a forradalomban, amelynek leverése után börtönbe került, és majd tíz évig nem léphetett újra színpadra. Visszatérése után az ország legnépszerűbb színészei közé emelkedett, pályafutása során eljátszhatta a legtöbb nagy presztízsű főszerepet.

Később rendezőként is sikeres volt, grafikusként is elismerték. Művészetéért szinte az összes elképzelhető hazai elismerést begyűjtötte, a Kossuth-díjat kétszer is. Június 3-án hunyt el.

Zsivótzky Gyula

Alig néhány hónappal a Nemzet Színészének halála után a Nemzet Sportolói közül is távozott egy. A kalapácsvető-legenda pályafutása során négy olimpián vett részt.

1960-ban Rómában ezüstérmet nyert, majd ezt megismételte négy évvel később Tokióban, méghozzá életveszélyes betegségéből felgyógyulva. A következő olimpián, Mexikóvárosban már nem talált legyőzőre, és megszerezte a hőn áhított aranyérmet. Több világ- és Európa-csúcsot is felállított. Visszavonulása után sportvezetőként tevékenykedett, fiai sikeres sportolók lettek. 70 éves korában, szeptember 29-én ment el örökre.

Szabó Magda

Az év végével gyászba borult az irodalom világa is: november 19-én meghalt Szabó Magda, a második világháború utáni egyik legsikeresebb magyar író és műfordító.

Költőként kezdte a pályafutását, és megkapta munkájáért a Baumgarten-díjat, de ezt 1949-ben visszavonták tőle, és tíz évig hallgatásra ítélték. Regény- és drámaíróként tért vissza, az országos hírnevet 1958-ban hozta meg számára Az őz című könyve. Legsikeresebb regényei – Für Elise, Abigél – komoly elismerést hoztak neki külföldön is.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

42 nyelvre fordították le műveit, külföldön a legismertebb modern magyar író. Kilencven éves korában, kerepesi házában, olvasás közben távozott közülünk.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük