42 évesen hunyt el a legendás magyar énekes: lánya elárulta, mit kért a halálos ágyán
Ihász Gábor lánya évek óta nem nyilatkozott a nyilvánosságnak, most titkokat is elárult.

Megrázta az országot 1989-ben a hír, hogy 42 évesen szívbetegségben elhunyt a legendás énekes, Ihász Gábor.
Nem sokszor van rá példa, hogy lánya meséljen édesapjáról, ám Adrienne most olyan titkokat osztott meg, mint még soha.
Ihász Gábor lánya
A Story magazinnak elárulta, a mai napig feldolgozhatatlan a számára, hogy apja ilyen korán itt hagyta őket az édesanyjával.

Egy szívszorító titkot is elmesélt, azt, mit mondott az édesapja a halálos ágyán. Adrienne és az anyukája, Éva ott voltak a zenész utolsó pillanataiban.
– Ott voltunk vele az utolsó napjaiban is a kórházban, fogtuk a kezét, alig volt magánál, amikor megszólította édesanyámat: „Évikém, úgy ennék még a borsólevesedből.”. Sajnos, erre már nem kerülhetett sor.
Arról is beszélt, hogy kisfiában látja az édesapját, Laci ugyanis kiköpött olyan, mint az énekes volt.
– Laciban aput látom, nemcsak kívül, de a személyiségében is. Talán, majd ha egyszer lesz unokám, apu benne is visszaköszön rám.
Pap Rita és Bodnár Attila: a 90-es évek énekes sztárpárja így él ma
Pap Rita és Bodnár Attila 20 éve költöztek Ausztriába, mára visszatértek Magyarországra.
ElolvasomMTI/Hámor Szabolcs