Holló Márta az RTL és az ATV műsorvezetője volt: ezért hagyta ott majdnem a Színművészeti televíziós szakát
Holló Márta egyike volt Vitray Tamás első legendás tévés osztályának a Színművészetin. Ezért akarta otthagyni.
Bár évekkel ezelőtt hátat fordított a rivaldafénynek, Holló Márta hosszú ideig volt országosan ismert tévés, az RTL és ATV műsorvezetője.
Ő is egyike volt a legendás első tévés osztálynak, ahonnan olyan nagy nevek kerültek ki, mint Batiz András, Marsi Anikó, Jáksó László vagy Máté Kriszta. Azonban majdnem nem végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, ugyanis volt olyan időszak, amikor ott akarta hagyni az intézményt.
Holló Márta és a Színművészeti
Horváth Ádám rendező mellett Vitray Tamás vezette az osztályát. Holló Márta Endrei Judit Korhatártalanul című műsorának vendégeként vallott arról, utóbbinak nem volt könnyű megfelelni.
- Egyik nap megírtad a tesztet az operákból, majd rájöttél, hogy tök hülye vagy, ezért hazamentél, és szorgalmas kislányként mindent meg akartál tanulni róluk, de a következő alkalommal az aktuálpolitikáról kérdezett, az operákról soha többé.
Arra is kitért, nála az számított dicséretnek, ha nem kötött bele az adott anyagba, amit készíteni kellett. Egyszer csak annyit mondott az egyik interjújára, hogy nézze meg, hogy ül rajta - akkor nagyon örült, hogy mindössze ennyi a kritikája.
Endrei Judit azt a kérdést is feltette neki, volt-e nehézség azon esztendők alatt, amíg a Színművészetin tanult. Ekkor árulta el, volt olyan, hogy ott akarta hagyni a képzést.
Korosztályilag nagyon vegyes osztály volt az övék, vele együtt néhányan voltak csupán 18 évesek, sokan már diplomásként vagy ahhoz közel kerültek be.
- Nagyon nagy különbség, hogy valaki 18 vagy 24 éves. Nagyon más világlátása, világról való tudása van. Ott akkor azt éreztem, ehhez kevés. Minden egyes héten azzal szembesültem, hogy "úristen, én ezt se tudom, én ebbe se vagyok jó".
Már otthon is bejelentette, abbahagyja az iskolát, de a szülei kérésére végül maradt. Azt tanácsolták neki, csinálja végig, de kezdje el a jogi egyetemet - ahova szintén felvették, csak halasztott egy évet. Párhuzamosan csinálta a két képzést, ami nagyon sokat segített neki.
- A jogi karon visszakerültem a korosztályom közé (...) a stúdióban pedig már nem akartam görcsösen megfelelni, úgy voltam vele, tök mindegy, lesz, ami lesz. Ez kellett hozzá, az elengedés.
Papp Gergő elszerette Marsi Anikót Batiz Andrástól: össze is verekedtek miatta
Papp Gergő mindent megtett a szerelemért, Marsi Anikó szíve végül az övé lett.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: RTL Magyarország, MTI/Czimbal Gyula
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- műsorvezető