Tragikusan fiatalon hunyt el az első magyar női híradós - Lánya emlékezett Hódos Juditra
Hódos Judit az aszódi vasúti kereszteződésben szenvedett balesetet, belehalt a sérüléseibe.
Hódos Judit a Magyar Televízió első bemondónője és az első női híradós volt. Karrierje kezdetén a Magyar Rádiónál dolgozott, csak utána kezdett dolgozni a tévénél. A TV Híradóban láthatták őt a nézők, de több más műsorban is dolgozott, például a Delta, a TIT irodalmi séták - A Szabadsághegy irodalmi emlékei vagy a Válaszolunk leveleikre című produkciókban is közreműködött.
Csupán 35 éves volt, amikor egy vasúti átjáróban halálos balesetet szenvedett, éppen egy külföldi forgatásról ment hazafelé kollégáival. A tragikus szerencsétlenségben életét vesztette még Mertz Nándor 31 éves rendező, a húszéves Varga Béla gépkocsivezető, valamint Vinkler György 26 éves szerkesztő is. A tévébemondók első generációjához tartozó bemondónőről lánya, Tímea emlékezett meg a Best magazinban.
- Mindössze négyéves voltam, amikor meghalt. Így aztán nálunk kimaradt a kamaszkori tekintélytörés, a távolodások és közeledések, a nagy veszekedések és kibékülések, az anyai kritikák és bölcsességek, bennem pedig anyu képe felülmúlhatatlanul tökéletessé formálódott - fogalmazott Tímea a lapban.
Leírta, hogy édesanyja határozott és független volt, mindig ki merte mondani a véleményét, a természetét a macskákéhoz hasonlította:
aki elnyerte a tiszteletét, őt nagyon szerette, és a szabályait is betartotta.
Ráadásul ő volt az első nő, aki híreket mondhatott a Híradóban, ugyanis előtte csak férfiakra jutott ez a szerep.
- Megbonthatatlan férfi hierarchia uralkodott, mert ez illett a téma komolyságához, valamint ,mert a főszerkesztő, Matúz Józsefné Rózsika nem szívelte a nőket. Maga is markáns, határozott személyiség volt, aki - gondolom - anyámban meglátta a rokonlelket.
A tévés munkái mellett rendszeresen szinkronizált, mivel nagyon kellemes volt a hangja. Fényes jövő állt előtte, azonban 1972. november 23-án Aszódon életét vesztette. Ha ez a tragikus baleset nem történt volna meg, akkor idén július 28-án ünnepelné 81. születésnapját.
- Anyám rengeteget megélt az alatt a fél emberöltő alatt, ami neki jutott. És nincs kétségem, hogy a halálát okozó vonatszerelvényen kívül senki és semmi sem állíthatta volna meg, ha több időt kap - zárta a gondolatait Hódos Judit lánya.
Így néznek ki a népszerű bemondók
Emlékszel még Kudlik Júliára, Bay Évára vagy Mohai Gáborra? Képes összeállításunkban megnézheted, hogy festenek a legnépszerűbb bemondók napjainkban.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!