Hódi Pamela fülig szerelmes focista vőlegényébe - Fotókon a sztárpár
Mutatjuk Hódi Pamela és Tóth Bence szerelmes fotóit.
Hódi Pamela és Tóth Bence labdarúgó 2018 elején szerettek egymásba, kapcsolatukra tavaly áprilisban derült fény, azóta is boldogan élnek együtt. Miután a sztáranyuka leforgatta az Ázsia Expressz 2-t idén tavasszal, összeköltözött a kedvesével.
Nem az összeköltözés volt az egyetlen fordulópont a kapcsolatukban, ugyanis a sztárpár szeptember elején eljegyezte egymást. Az októberben 31. születésnapját ünneplő sztár idén júliusban a Borsnak árulta el, hogy már a közös gyermek is tervben van, ám ezzel egyelőre várnak.
- Nagyon szeretem a gyerekeket, és hál' istennek ők is imádnak engem. Bencével szeretnénk majd közös babát, de még két évet adok magunknak, míg ebbe belekezdünk - magyarázta a lapnak, majd hozzátette, hogy nem csalódott párjában azóta, amióta egy fedél alatt él vele, mindenben számíthatnak egymásra, alig várják, hogy esténként együtt lehessenek, és beszélgessenek.
Úgy tűnik, Pamela megtalálta a boldogságot a sportoló mellett, erről árulkodnak a közös fotóik is, amelyeket rendszeresen megoszt a közösségi oldalán. Képes összeállításunkban megnézheted Hódi Pamela és Tóth Bence szerelmes fotóit.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- debreczeni zita














