Hódi Pamela majdnem elsírta magát élő adásban - A Berki Krisztiánnal való szakításáról vallott
Hódi Pamela nagyon nehezen éli meg a Berki Krisztiántól való elválást.
Hódi Pamela és Berki Krisztián tavaly szeptemberben szakítottak egymással, ezt a Facebookon jelentették be hivatalosan. Tavaly ősz óta számos részlet derült ki, miért is ment szét a sztárpár: például a Viszkisnek is köze van a szakításukhoz, ugyanis az Ázsia Expressz forgatása alatt még ő javasolta Krisztiánnak, hogy ne vegye el a menyasszonyát, emellett Hódi azt állította, hogy, míg Berki forgatott Ázsiában, addig egy, a műsorban dolgozó nővel csalta őt. A nyár elején arról írt a bulvársajtó, hogy Berkiék nem tudtak megegyezni, kinél is maradjon közös gyermekük, Natasa Zselyke, így végül gyermekelhelyezési per indult. Az ügy azóta már lezárult, Natika 80%-ban az édesanyjával töltheti az idejét. Hódi Pamela pedig teljesen független Krisztiántól, divatcégének sorsát egyengeti.
"Tudnék sírni, de nem fogok"
Berki volt kedvesét behívták a Mokka stúdiójába, ahol arról érdeklődtek, hogyan vészelte át ezt a nehéz időszakot. Elmondta, nem mindig érzi magát jól a bőrében.
- Most megint nehezen viselem a válást. Volt egy három hónap, ami életem egyik legnehezebb időszaka volt - vallotta be Pamela, aki sokszor nem tud jól aludni a fájdalmas hónapok miatt.

Ami még nagyon bántja őt, az az, hogy szerinte Berki Krisztián és új kedvese felhasználják a közös lányukat arra, hogy a közösségi oldalakon mutogassák őt.
- Nekem ezt anyaként érzelmileg baromira nehéz átélni, és mindamellett a háttérben, amit nem hozok nyilvánosságra, rengeteg olyan dolog van, ami miatt sokszor azt érzem, hogy nem bírom. Aztán utána arra gondolok, hogy itt a Nati, és itt vagyok én. Nincsenek tehetős szüleim, és nincsen semmilyen támogatásom, egyedül kell mindent megoldanom, egyedül kell ötletelnem - nyilatkozta Hódi Pamela.
A sztáranyuka tiszteletből nem szeretett volna Natika lelkivilágáról beszélni, és arról, ő hogyan éli meg a szülei szakítását, ám röviden elmondta, hogy a kislánynak is vannak nehezebb időszakai.
Volt egy pont, amikor egy hajszálon múlt, hogy elpityeredjen.
- Megtanultam, hogy én nem sírok minden helyzetben, de már most is érzem magamon, hogy tudnék sírni, de nem fogok. Muszáj, hogy erős legyek - tette hozzá.
Sorra szakítanak a magyar sztárok - Ez a pár is bejelentette a különválását
Nézegess képeket!
Elolvasom
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- cseke katinka
Cseke Katinka kamerák előtt kiabált Hódi Pamelával - Ezért osztotta ki
- sztár
- hódi pamela
Hódi Pamela és kislánya összeöltöztek - Bikiniben pózol Natikával
- szépségkirálynő
- tv2












