Kiderült, ki miatt szakított Berki és Hódi Pamela - Nagyon meg fogsz lepődni

Berki és a Viszkis könyvéből kiderül, miért szakított Hódi Pamela és Berki Krisztián.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Tavaly szeptemberben bombaként robbant a hír, miszerint Hódi Pamela és Berki Krisztián szakítottak, ezt maguk jelentették be a Facebook-oldalukon. A hír annak ellenére is sokakat meglepett, hogy a július elsejére tervezett esküvőjük előtt két héttel a lagzit is lefújták - igaz, akkor még azt írták, hogy továbbra is együtt vannak, a kapcsolatuk nem sérült, sőt, Pamela azt nyilatkozta a Mokkában, hogy erősödött. Most kiderült, kinek a keze van abban, hogy Berki és kislánya édesanyja nem házasodtak össze. 

Berki Krisztián nem titkolta, hogy az Ázsia Expressz forgatása során átéltek megváltoztatták, már sok mindent nem úgy lát, mint elutazása előtt. Bár Hódi Pamelával kapcsolatuk a kislányuk születése előtt és után is megélt több hullámvölgyet, többször szakítottak is, Berki arra készült, hogy a nyár közepén összeházasodnak, még akkor is, ha úgy érezte, sokszor nem kerek az élete. Amikor azonban véget ért az Ázsia Expressz forgatása, már tudta, hogy lezárja a kapcsolatát Natika édesanyjával - derült ki az Ambrus Attilával közös könyvéből, melyből a Story magazin közölt részleteket. 

A Rosszfiúk Ázsiában című könyvből kiderül, hogy a Viszkis keze nagyon is benne van a sztárpár szakításában. Berki túlélőtársa ugyanis nem rejtette véka alá a véleményét, miszerint Berki jobban teszi, ha menekül Pamelától. 

- Nem ismerem személyesen Pamelát, nem beszéltem vele sohasem, de a beszélgetéseink alapján a lelkem mélyén érzem, hogy nem Krisztiánhoz való. Sokat mesélt a közös dolgaikról, és nekem úgy állt össze a fejemben ez a történet, hogy

számára mindenki jobb lenne, legyen akár Drakula vagy a patás ördög, mint ez a nő.

Oké, hogy a gyereke anyja, ezt tisztelni kell, és soha nem szabad elfelejteni, de ez a nő nem hozzá való. Ezt láttam és éreztem. Lehet, hogy nagyon vastagon benne vagyok, hogy Krisztián lelépett, mert néhány dolgot tanácsoltam neki - mondta a kötetben Ambrus Attila, aki azt is elmondta, hogy Pamelának sok jó és rossz tulajdonsága van, és anyának lehet kiváló, de szerinte társnak nem az. 

Hódi Pamela azt reagálta a hetilapnak a Viszkis kijelentésére, hogy köszönettel tartozik neki, amiért megmentette egy rossz házasságtól, és a hír nem kavarja fel, a kapcsolatát Berkivel már lezártnak tekinti. 

Berki Krisztián le sem vette kezét szerelméről a Glamour-gálán - Képeken az est sztárpárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük