
A 74 éves Hámori Ildikó kifinomult szépség: sztárok Deák Kristóf új filmjének premierjén
Hámori Ildikó is szerepel az Oscar-díjas Deák Kristóf első mozifilmjében, Az unokában, amit az unokázós csalás ihletett.


Hámori Ildikó Kossuth - és Jászai Mari-díjas színésznő hetven fölött is a színpadon, illetve a filmvásznon érzi magát a legjobban. 2020-ban a Pilátus című filmben tűnt fel, 2022-ben pedig Az unoka című alkotásban örülhetnek neki a nézők.
2021 decemberében hozzá hasonló nagy sztárokkal együtt jelent meg az utóbbi alkotás díszbemutatóján. Az unokát az Oscar-díjas rendező, Deák Kristóf készítette, a forgatókönyvet is maga írta. Neki köszönhetjük a Mindenki című alkotást, ezért nyerte el annak idején a világ legrangosabb filmes díját. A filmet 2022. január 6-ától lehet megnézni a moziban.
Hámori Ildikó Az unoka premierjén
Az unoka című filmet Deák Kristóf nagypapája, illetve egy hírhedt bűncselekménytípus, az úgynevezett “unokázós csalás” ihlette. Ennek lényege, hogy a csaló azzal hívja fel az áldozatot, jellemzően egy idős nagymamát vagy nagypapát, hogy az unokájának autóbalesete volt, a károkat pedig azonnal meg kell térítenie. A mit sem sejtő nagyszülő mindvégig azt hiszi, valóban az unokájával beszél, így a segítségére siet, és minden pénzét elviszi a csalókhoz.
Szinetár Dóra kifinomult szépségű édesanyja, Hámori Ildikó mellett még több legendás hazai színész és színésznő kapott szerepet a filmben, így Tordai Teri, Pogány Judit, Jordán Tamás, Papp János, Baranyi László és Mikó István. A fiatalabb színészgenerációt Blahó Gergő, Döbrösi Laura, Jászberényi Gábor és Bárdos Judit képviseli a filmben.
Képes összeállításunkban megnézheted Hámori Ildikót, a többi magyar színészlegendát és a fiatal szereplőket a vörös szőnyegen.
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
Cover: Profimedia/Trenka Attila
- hámori ildikó
- sztár
- deák kristóf
- premier
- vörös szőnyeg
- az unoka
- tordai teri
- jordán tamás
- baranyi lászló
- mikó istván
- kertész péter
- pogány judit
- Hazai sztár
OLVASD EL EZT IS!