
Hámori Gabriella megmutatta 5 hónapos kislányát - Lotti tündéri kisbaba
Hámori Gabriella 2017 decemberének végén adott életet első gyermekének.

Hámori Gabriellát a 2004-es Állítsátok meg Terézanyut! című film Kéki Katájaként ismerte meg a nagyközönség. A színésznő a film sikere után olyan további remek alkotásokban játszott, mint a 2008-as Kaméleon vagy A vizsga, mely 2011-ben került a mozikba.
A színésznő az itthoni elismeréseket követően Berlinben, Londonban és New Yorkban próbált szerencsét. Mint mondta, nem karriervágyból, inkább tanulási lehetőséget látott a külföldi tapasztalatokban. Jelenleg az Örkény Színház társulatának tagja, illetve 2017 vége óta az anyaszerepben bizonyít.
Hámori Gabriella anyaszerepben
Hámori Gabriella és párja, Juhász Péter, az Együtt elnöke a 2017-es év elején ismerték meg egymást a színésznő egyik estjén, Gyarmati Fanni naplójának előadásán. Mivel ez egy lakásszínházi darab volt, az előadást követően volt alkalmuk beszélgetni. Kapcsolatuk lényegében szerelem volt első látásra, amiből adódóan az események gyorsan követték egymást.
Az idén negyvenéves színésznő és párja 2017. december 6-án boldogan tudatták az örömhírt, hogy megszületett közös kislányuk, Lotti. Az új jövevény Juhász Péternek már a negyedik gyermeke - előző kapcsolatából született egy kislánya és két kisfia -, Hámori Gabriellának azonban az első. Lotti a szülei szerint nagyon jó baba.
A csodaszép kicsiről és édesanyjáról készült, közös képet a színésznő profilképnek is beállította közösségi oldalán. Lapozd át az alábbi galériát, és nézd meg, kik azok a hazai sztárok, akiknek a közelmúltban született babájuk.
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- hámori gabriella
Meglepő bejelentés - Egyszerre vár kisbabát a két magyar színésznő

- sztár
- liptai claudia