Halász Judit ebben a sportágban nyert díjakat fiatalon - Fotó
Halász Judit gimnazistaként ilyen tehetséges sportoló volt.
Halász Judit mindannyiunk emlékezetében kedves színésznőként és bájos énekesnőként él, pedig fiatalon még nem a színpad, hanem sokkal inkább a sport vonzotta. Kevesen tudják róla, hogy középiskolás korában első osztályú minősítésű lovasként a magyar ifjúsági díjugrató lovas válogatott tagja volt, akikkel rendszeresen részt vett versenyeken is.
Egyikük sem látott lovakat közelről
A budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnázium növendékeként 15 évesen szeretett bele a lovakba, de korántsem indult könnyedén ez a szenvedélye.
- A Szilágyi gimnáziumban tanulókat rózsásfenekű, kakaón nevelkedett budai úri lányoknak nevezték. Tizenöt évesek voltunk, amikor egyik barátnőm a grófok és grófkisasszonyok életéről olvasott. Annyira megragadták a lovakról és a lovaglásról leírt sorok, hogy elhatározta, mi is megtanulunk lovagolni. Hatan voltunk barátnők, igazi városi gyerekek, lovakat egyikünk sem látott közelről - mesélte egy interjúban.
Ez a tény azonban nem tántorította el őket, és végigjárták együtt a fővárosban létező összes lovardát, ám mindenhonnan elküldték őket. Utolsóként a Budapesti Honvéd Lovardába indultak, ahová végül felvették őket. A lovaglás azonban nem olyan könnyű, mint első pillantásra tűnik, nem csoda, hogy barátnői közül többen is hamar feladták ezt a sportot.
Sok versenyt nyert
- Két barátnőm az első esés után feladta, a harmadik még lovagolt egy darabig. Végül hárman maradtunk, akik hosszú éveken keresztül edzettünk. Az egyik lányból nem lett soha versenyző, a másik azonban elindult budapesti bajnokságokon. Azokat a versenyeket mi kabátfalvi olimpiának hívtuk. Nagyon komolyan vettem az edzéseket, elindultam minősítő versenyen, budapesti, majd országos bajnokságon. Sokat megnyertem. Az országban én voltam az egyedüli lány, aki ezeken részt vett - idézte fel emlékeit.
Halász Judit a felnőtt országos bajnokságon végül harmadik helyen végzett, és megkapta a legjobb női lovasnak járó kitüntetést.
- Tizennyolc éves voltam, vágyaim teljesültek. Felvettek a Színművészetire és bekerültem a négyfős ifjúsági válogatottba - mesélte, ám sikeres sportolói karrierjének nem sokkal később egy baleset miatt vége szakadt. Elsőéves főiskolai hallgatóként ugyanis az egyik versenyen megsérült: két helyen is eltört a kulcscsontja, és agyrázkódást szenvedett. Választania kellett, ő pedig a színészetet választotta.
- Egész nyáron a kórházban voltam. Ott kellett döntenem, hogy lovaglás vagy színészet. A kettőt már nem lehetett összeegyeztetni. Nehéz szülés volt - mondta.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció