Hajas László ritkán látott lányai: Orsi 41, Bia 32 éves

Hajas László lányai már felnőttek, de így is ügyelnek arra, hogy minőségi időt töltsenek együtt.

Hajas László lányai
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Hajas László ritkán beszél Orsiról és nevelt lányáról, Biáról, de most elárulta, milyen a kapcsolat köztük.

Hajas László lányai

Hajas László a napokban töltötte be 70. életévét, amely kapcsán a hot! magazinnak adott interjúban nemcsak pályafutásáról, hanem magánéletéről is mesélt. Kiderült, hogy két lányával, Orsival és Biával különösen szoros a kapcsolata.

A fodrászmester első házasságából született lánya, Orsi már 41 éves, és a mai napig rendszeresen időt töltenek együtt. Hajas László elárulta, hogy amikor lánya kicsi volt, a munkája miatt kevés közös idejük jutott, ezért elhatározta, a nyaralásokat mindig közösen szervezik. Ez a hagyomány a mai napig él, évente legalább kétszer együtt utaznak pihenni, ahol beszélgetnek, társasoznak, és teljesen egymásra figyelnek.

Felesége, Judit révén egy mozaikcsalád is kialakult, a nő előző kapcsolatából származó lánya, Bia mindössze négyéves volt, amikor Hajas megismerte. Azóta igazi apa-lánya kötelék alakult ki köztük, és ma már 32 éves nőként is nagyon szoros a kapcsolatuk.

– Nagyon szeretik egymást! Szoros a kapcsolat a három gyerek között: annyit beszélgetnek, hogy sokszor olyanokat tudnak egymásról, amiket mi nem – mesélte nevetve a sztárfodrász, akinek egy fia is van, a 26 éves Dávid.

Hajas László lánya férjhez ment: Orsi csodaszép volt a Daalarna menyasszonyi ruhában

Hajas László 39 éves lánya a hétvégén ment férjhez. Mutatjuk Orsi esküvői fotóit.

Elolvasom

Cover-fotó: Profimedia

Az illatok terápiás ereje

Már megvásárolható a Femina első könyve: 

A láthatatlan gyógyító

Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? 

Promóció

Ezt is szeretjük