Szakított a TV2 sztárja szép barátnőjével: meglepő, hogy miért
Hadas Alfréd másfél évig volt együtt a párjával. Már össze is költöztek Lilivel, mégis úgy döntöttek, szakítanak.

Bár úgy tűnt, igazi álompárt alkotnak, a TV2 sztárja, Hadas Alfréd és párja másfél év után szakítottak. A Sztárban Sztár leszek! énekesének rajongói egy ideje sejtették, valószínűleg nincs minden rendben, ugyanis eltűntek a közös fotók az Instagramról.
A Borsnak meg is erősítette a hírt, valóban nincsenek már együtt Lilivel. Azt is elárulta, mi áll annak hátterében, hogy úgy döntöttek, legyen vége a kapcsolatuknak.
Hadas Alfréd szakított
Sokan meglepődtek, mert úgy tűnt, minden a lehető legjobban alakul köztük. A szép Lilit már a képernyőn is láthattuk szerepelni kedvese mellett, és az összeköltözés is megvolt.

- Lilivel az elmúlt másfél évben voltunk együtt, ami nem kevés idő. Nagyon jól megvoltunk, mindig számíthattunk a másikra, de most úgy alakult, hogy az útjaink különváltak.
A mostani élethelyzetembe nem fér bele egy ilyen komoly kapcsolat, úgy érzem, hogy még túl fiatal vagyok ehhez.
Hangsúlyozta, nem váltak el haragban, sőt abban maradtak, még találkoznak, ha úgy alakul az életük, hogy visszatalálnak egymáshoz. Illetve még most sem szakadtak el teljesen, tartják a kapcsolatot.
- Hiába mentünk szét, azóta is beszélgetünk, és találkoztunk is egy közös ebéd erejéig. Szerintem egy ilyen kapcsolatot egyik napról a másikra nem lehet megszakítani.
A magyar énekes álompár szakítása mindenkit meglepett: sztárok, akik 2023-ban szétmentek
2023-ban ezek a hazai sztárok döntöttek úgy, hogy szakítanak a párjukkal.
Elolvasom
Femina akták - Méhnyakrák
A Femina Aktában mindent megtudhatsz a méhnyakrákról, ami évente több ezer nőt érint hazánkban. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, többek között megismerheted a méhnyakszűrés értékelési módjait, megtudhatod, hogyan kell értelmezni a leleten látott eredményt, mi a különbség a hagyományos nőgyógyászati citológiai vizsgálat és a HPV-szűrés között vagy elkerülhető-e a kemoterápia a méhnyakrák esetén?
Promóció
Cover-fotó: TV2/Farm VIP
OLVASD EL EZT IS!

- magánélet
- kucsera gábor