Habsburg Ottó unokái gyönyörű tinédzserek lettek - Zsófia és Ildikó szőke szépségek

Habsburg Ottó unokái, Habsburg György lányai, Zsófia és Ildikó gyönyörű, ifjú hölgyek lettek.

Habsburg Ottó unokái

Az utolsó magyar király, IV. Károly fiát, a 2011-ben elhunyt Habsburg Ottót, az utolsó Habsburg-trónörököst kisebbik fia, Habsburg György három unokával ajándékozta meg.  

Eilika oldenburgi hercegnőt 1997-ben vette feleségül a budapesti Szent István-bazilikában. A házaspár jelenleg is Magyarországon, Sóskúton él három gyermekével, akik mind a telki kórházban születtek.

Habsburg Ottó unokái

Habsburg-Lothringen Zsófia Mária 2001 januárjában, húga, Habsburg-Lothringen Ildikó Mária 2002 júniusában született, öccsük, Károly Konstantin 2004 júliusában jött világra. A lányok már nagykorúak, 19, illetve 18 évesek. A Reggeliben azt mesélték, nem érzik, hogy másképp nőttek volna fel, mint a velük egykorúak, ma már nincs olyan nagy jelentősége, hogy uralkodócsaládból származnak, csak akkor, ha az édesapjukkal különböző rendezvényeken vesznek részt, hogy képviseljék a családot. Csak a nevükre kapják fel az emberek a fejüket, amikor bemutatkoznak, sokszor visszakérdeznek, jól hallották-e a Habsburg vezetéknevet. Instagram-oldaluk is van. 

A Habsburg család kiterjedt rokonsággal rendelkezik többek közt Spanyolországban is. Zsófia nagyon megszerette az országot, amikor szeptembertől februárig ott járt nyelviskolába. A négy hónap alatt az egyetemeket is meglátogatta, ekkor döntötte el, hogy kint tanul, szeptember elején költözik ki, és a húga is vele tart, együtt fognak lakni. 

- Nemzetközi kapcsolatokat fogok tanulni, szerintem jó bázist ad, később tudok specializálódni, és főleg a közgázra, politikára, történelemre fókuszál, ami engem érdekel. Négy nyelven beszélek, magyarul és németül kicsi korunk óta, ehhez jött az iskolában az angol, aztán kilencediktől a spanyol, az egyetemen pedig majd az arab is - árulta el Zsófia.

- Én halasztok egy évet, hogy legyen időm gondolkodni, pontosan mit akarok. Nagyon érdekel a jog, a nemzetközi vagy európai jog, a történelem mindig is érdekelt. Még nem tudom pontosan, mit szeretnék dolgozni később, de ezt jó alapnak tartom - mondta az RTL Klub reggeli műsorában Ildikó. 

Habsburg Ottó unokáiról a Royal Sztorik blogon még több érdekességet tudhatsz meg.

Képes összeállításunkban megnézheted, milyen szépek Habsburg Ottó unokái, Habsburg György lányai, Zsófia és Ildikó.

Habsburg Ildikó közvetlenül az érettségi előtt lett 18 éves. Mivel akkor még tartott a karanténidőszak, szűk körben ünnepelte a születésnapját.
Fotó: RTL Klub/Reggeli
Habsburg Zsófia 19 és fél éves, szeptemberben egy spanyol egyetemen tanul, külföldre a húga is vele tart.
Fotó: RTL Klub/Reggeli
Jó testvérek, szerintük nem lesz probléma az együttlakás során. Mindketten szeretnek sportolni, a lovaglás nagy szenvedélyük, Sóskúton több lovat is tartanak.
Fotó: RTL Klub/Reggeli
Örülnek annak, hogy nem rivaldafényben élik az életüket, szabadon tudtak felnőni.
Fotó: RTL Klub/Reggeli
A lányok szüleikkel, Habsburg Eilikával és Habsburg Györggyel, valamint öccsükkel, Károllyal.
Fotó: RTL Klub/Reggeli

Cover-fotó: MTI/Kiss G. Péter

Ezt is szeretjük