A Drága örökösök színészénél rákot diagnosztizáltak - 30 kilót fogyott a betegség miatt
Haagen Imrénél áttétes rákot diagnosztizáltak négy évvel ezelőtt.
A Drága örökösök Horváth Attilája, Haagen Imre októberben ünnepli 49. születésnapját. A bukott polgármestert játszó színésznek fiatal kora ellenére már meg kellett küzdenie az egyik legsúlyosabb betegséggel, a rákkal.
Haagen Imre életében először a Story magazinnak mesélte el a rákkal való küzdelmét. Négy évvel ezelőtt egy dudor keletkezett a nyakán, amivel legelőször nem foglalkozott, de nem akart elmúlni ez a testi elváltozás, így orvoshoz fordult.
- Olyan volt, akár egy filmben, amikor elérkezett az igazság pillanata: "üljön le művész úr, önnek áttétes rákja van". Felröhögtem, biztosan összekeverték a leleteket. De nem. Kiderült, laphámrákom van, valahol az orrnyálkahártya környékén, a dudor a nyakamon pedig már a nyirokcsomóban képződött áttét - emlékezett vissza.
Elmondása szerint az orvos azzal nyugtatta őt és a feleségét, hogy ha viszonylag időben kiderül, akkor ezt a rákfajtát lehet gyógyítani. Ebbe a mondatba kapaszkodtak. A színészre ezután több kezelés várt, négy kemoterápián és 35 sugárkezelésen esett át.
Nagyon megviselték a testét a beavatkozások, ám a színész bízott abban, sikerül legyőznie a gyilkos kórt, úgy érezte, van még feladata a földön.
- Harminc kilót fogytam, megritkult a hajam, végül le is vágattam. Legyengülten feküdtem otthon, sem enni, sem inni nem bírtam, és volt, hogy sürgősen infúzióra volt szükségem.
A betegség egy szakaszában csak írásban tudtam kommunikálni, és ízeket sem éreztem.
Amikor a gyilkos kór megtámadta a szervezetét, kislánya, Hanna nyolc-, kisfia, Huba csupán ötéves volt. A gyerekek tudtak a betegségéről, lehetetlen küldetés lett volna mindezt eltitkolni előlük. Barátai és színész kollégái sokat segítettek neki, amiért nagyon hálás, ám voltak olyan családtagjai, akikre számított volna, mégsem voltak ott mellette a nehéz időkben. A sztár úgy érezte, sikerül meggyógyulnia, szerencsére ez így is történt. Mióta felépült, a leadott harminc kilóból húszat sikerült visszahíznia, ráadásul ismét tele van energiával.
Haagen Imre mindenkit arra biztat, bármilyen furcsa tünetet is észlel magán, forduljon orvoshoz, menjen el szűrésre, amíg nem késő.
A valóságban gyönyörű nő A mi kis falunk Zömbiknéje
Képes összeállításunkban megnézheted, hogyan fest a valóságban A mi kis falunk öregasszonyát alakító Tóth Enikő.
A mi kis falunkban öregasszony - Valójában ilyen gyönyörű a 60 éves Tóth Enikő
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!