G.w.M az esküvői fotója alatt savazta az exét: hazug, álszent embernek nevezte
G.w.M egy kommentelőnek válaszolva írta le, Melanie-t miért nem vette feleségül.
G.w.M és Kulcsár Edina a hétvégén titokban összeházasodtak, még a gyerekeiknek is csak a ceremónia után árulták el, hogy összeházasodtak.
Csak pár rokon, az egykori szépségkirálynő édesanyja, nagymamája és a két tanú volt jelen.
G.w.M az exéről
Az esküvőről mindketten ugyanazt a fotót osztották meg. A hozzászólásokban rengetegen gratuláltak, de volt olyan kommentelő, aki arról faggatta a rappert, hogy az exe, Melanie hazudott-e, amikor a napokban azt nyilatkozta, novemberben lett volna az esküvőjük, és semmi előjele nem volt annak, hogy G.w.M lelép.
A zenészt azt válaszolta, hogy szerinte erőteljes előjel, hogy minden évben minimum háromszor-négyszer elköltözött, csak a lányuk, majd a fiuk miatt is ragadt benne a rossz kapcsolatban. Manipulatív, hazug és álszent embernek nevezte az exét, akit állítása szerint soha nem akart feleségül venni: amikor megkérdezte, esküvőt akar, vagy egy Mercedest, az utóbbit választotta.
„Minden évben minimum 3x-4x is külön költöztem. Ez éveken keresztül elég előjel, csak nyilán kezdetben 1 majd 2 gyerek miatt vívtam a belső csatáimat. ( Sokan ragadnak benne egy rossz kamu kapcsolatban akaratuk ellenére is, de nem bánom a két gyönyörű gyermekem miatt!)… Sajnos a hazugságok mennyiségét és súlyát nem is szeretném se megszámolni, se kommentelni, mert a világ nem látott még ilyen manipulatív hazug személyiséget (sajnos)… Az esküvő soha nem volt a saját terveimben, aztán elkezdett vele nyomasztani Édesanyám, hogy szeretné ha megesküdnék a tradíciók miatt, ennek hatására pedig megkérdeztem évekkel ezelőtt, hogy egy Mercit kér, vagy vegyem el? (De csak mert érdekelt, mi a válasz!) Hát azóta van egy Merci autója és az esküvő sem jött többet szóba. :) Nincs bajom a különböző elvekkel, illetve döntésekkel sem, de akkor ne legyünk már ennyire álszentek… tudnék én mesélni, hozzá teszem az IGAZI okokról, hogy mi is vett körül, de még bírom a sok kamut, aztán ha mégis elfogynék és kitálalnék, akkor arról úgyis mindenki tudni fog! De egyelőre nem szeretnék és remélem nem is kell, hogy erre sor kerüljön. Legyen szép 7végéd!”
Nagy Melanie a Megasztárban
2008-ban szerepelt a TV2 Megasztár című tehetségkutatójának negyedik évadában. A YouTube-on fent van az a videó, amelyen Nguyen Thanh Hiennel a középdöntőre készültek, majd az éneklésük után tovább is jutottak.
G.w.M felesége a Megasztárban szerepelt: Melanie így nézett ki 16 évesen
Kulcsár Edina új párjának, G.w.M-nek a felesége egy időben maga is érdeklődött a zenei pálya iránt.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció