Gregor Bernadett is kitálalt a szexuális zaklatásáról – 20 évig hallgatott róla
Gregor Bernadett is szexuális zaklatás áldozata volt.
Ahogy Sárosdi Lilla, úgy Gregor Bernadett is húsz évig hallgatott az őt fiatalon ért szexuális zaklatásról. A színésznő a Story magazinnak mesélt arról, milyen megaláztatásokat kellett átélnie az alatt a négy év alatt, amíg a Színművészeti hallgatója volt. A rossz emlékek miatt nem jár osztálytalálkozókra sem.
- Én már a felvételi vizsgán rettenetesen megalázva éreztem magam. A harmadik rostán a Mesél a bécsi erdő egyik jelenetét kellett eljátszanunk fürdőruhában, vizesen. Mivel kevesebb volt a fiú, így a lányoknak kétszer kellett előadnia ugyanazt. Ezalatt a vizsgabizottság mellett dideregtem egy széken, szinte meztelenül, félelemben – mesélte.
Ez még csak a kezdet volt. Az első év végén meztelenül kellett eljátszania a Rómeó és Júlia búcsújelenetét.
- Én is rettegtem, hogyha nem teszem meg, amit kértek, kirúgnak. (...) Amikor tiltakozni próbáltam, hogy nem akarok levetkőzni, megmagyarázták, hogyha egy színész leveszi a ruháját, az semmi ahhoz képest, hogy lelkileg meztelenre vetkőzik a közönség előtt. Jól hangzott, sokunk elhitte.
A Marton-ügyre reagálva a 45 éves sztár arról is beszélt, hogy szakmai körökben régóta szóbeszéd tárgya, hogy ennél durvább dolgok is történnek a színházakban. Szerinte őt az édesapja, az operaénekes Gregor József neve óvta meg attól, hogy a Színművészetin történteknél komolyabb megaláztatásoknak legyen alanya.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- szexuális zaklatás















