Görög Zita harmadik gyermekével várandós - 7 évvel fiatalabb párjával tervezték a babát

Görög Zita címlapon jelentette be, hogy babát vár.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Görög Zita harmadik gyermekével várandós. A 38 éves modell, műsorvezető és hét évvel fiatalabb, focista párja, Laczkó Zsolt tavaly nyáron vállalták fel kapcsolatukat, a februári Story Gálán a nagy nyilvánosság előtt is együtt mutatkoztak. Tervezték a babát, de maguk sem gondolták, hogy ilyen hamar megfogan, árulta el Zita a Story magazinnak, melynek címlapján jelentették be az örömhírt.  

- A gyerekeim apja óta két olyan kapcsolatom volt, akit felvállaltam, de közel egy év után mindkettőről kiderült, hogy nem működőképes. Nem akartunk Zsoltival semmit elkapkodni, érzelmileg stabilan szerettünk volna kiállni ország-világ elég - mondta Görög Zita a hetilapnak. 

Válással végződő házasságában elveszített egy kisbabát, és most úgy érezte, ebben a kapcsolatban ez nem történhet meg. A tévés és a focista kisbabája valószínűleg az idei év első napján fogant meg, így várhatóan ősszel érkezik meg. Zitát az első két terhessége során elkerülték a rosszullétek, melyeket ezúttal nem úszott meg, a forgatások során csak nehezen tudta őket leplezni, nehogy idő előtt kiderüljön, kisbabát vár.

Görög Zitának már van két gyermeke, a tízéves Milán és a kilencéves Lotti, akiknek édesapja Seres Attila koreográfus. Kapcsolatuk 2013 januárjában ért véget. Laczkó Zsolt ősszel először lesz apa, és már nagyon várja a kicsi megszületését. 

- Egész nap az járt a fejemben, hogy apuka leszek. Nem tudom, más férfi hogy van ezzel, de nekem nagy erőt ad, és arra sarkall, hogy bármit is teszek, azt már a babáért tegyem. Még nem tudom, mivel jár az apaság, de nagyon várom, hogy megtapasztaljam - árulta el a Story magazinnak. 

Liptai Claudia szexi estélyibe bújtatta telt idomait - A legszebb műsorvezetők a Story Gáláról

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük