A 73 éves Gór Nagy Mária csontsoványra fogyott - A végrendeletét is megírta
Gór Nagy Mária három hónappal ezelőtt esett át a koronavírus-fertőzésen, de az állapota nem javul.
Gór Nagy Mária három hónappal ezelőtt esett át a koronavírus-fertőzésen, de a színésznő még mindig nem tudott felépülni teljesen a betegségből.
A családja, a barátai és az orvosai is aggódnak érte, a 73 éves sztár pedig a Blikknek azt mondta, mindent elkövet, hogy rendbe jöjjön, de a biztonság kedvéért megírta a végrendeletét.
Gór Nagy Mária a koronavírus miatt csontsoványra fogyott
- Immunerősítő és étvágyjavító gyógyszert kapok, de alig van jártányi erőm, az orvos mondta, hogy sokaknál előfordul ilyen hosszan tartó utóhatás - mesélte a napilapnak.
Mindig is sportos volt, futott, teniszezett, súlyzózott, most viszont a házukhoz legközelebbi buszmegállóba is nehezére esik elsétálni, gyenge, és fullad. Míg férje, Gulyás Buda operatőr hat hét után felépült, és ma már semmilyen tünete nincs, a színésznőnek továbbra sincs ereje és étvágya, 45 kilóra fogyott.
Nem tudok enni, szédelgek és fulladok. 45 kilóra fogytam, így aztán lötyögnek rajtam a ruháim.
Nincs étvágyam, de nyilvánvalóan azért, mert még most, három hónap elteltével sem érzem egyáltalán az ízeket - árulta el.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Miután megfertőződött a koronavírussal, három napig az ágyból sem bírt felkelni, magas láza volt, és erős köhögés kínozta. Ekkor döbbent rá arra, hogy sok idősebb kollégájához hasonlóan, akár bele is halhat a betegségbe.
- Korábban nem végrendelkeztem, de eldöntöttem: itt az ideje. Rádöbbentem, hogy egyik pillanatról a másikra kerülhetek olyan helyzetbe, hogy már nem lesz rá lehetőségem. Mindent elkövetek, hogy helyrejöjjek, de nem árt, ha elrendezek magam körül mindent, amit csak lehet, Budával együtt - osztotta meg a lap olvasóival.
A Szomszédok fontos női mellékszereplői
A szomszédokban voltak olyan karakterek is, akiket a forgatókönyvírók csak rövid ideig kívántak szerepeltetni, ám a nézők annyira megszerették őket, hogy éveken át vagy a teleregény végéig fel-feltűntek Gazdagréten, illetve a főszereplők életében. Képes összeállításunkban megnézheted a Szomszédok fontos női mellékszereplőit: mennyit változtak az évek során, és mivel foglalkoznak ma.