A Kölyökidő egykori sztárja kiosztotta az időseket, akik a koronavírus ellenére is mászkálnak
Svraka-Gévai Juli posztját rengetegen megosztották a Facebookon.
Rengetegen osztották meg annak a posztnak a szövegét, amit kedden Svraka-Gévai Juli írt ki a Facebook-oldalára.
Gévai Julit az 1989-ben induló Kölyökidő című ifjúsági műsorban ismerte meg az ország. 2009-ben kezdett el dolgozni a Class FM-nél, saját rovata is volt, majd Sebestyén Balázsékkal ő is a Rádió 1-nél folytatta tovább a rádiós munkát, ami mellett cikkeket is ír.
Mindenki, aki teheti, maradjon otthon
Facebook-posztjában arra hívja fel a figyelmet, hogy az időseknek komolyan kellene venniük a koronavírust, otthon kellene maradniuk, mert elsősorban az ő érdekükben születtek rendkívüli óvintézkedések, mint például az iskolák és óvodák, bölcsődék bezárása, az éttermek, boltok rövidített nyitvatartása.
Mindez azért, hogy a koronavírus terjedése lelassuljon, kevesebb ember fertőződjön meg, és kerüljön kórházba, és mert a fertőzöttek közül az idős és beteg emberek szervezetére a legveszélyesebb a koronavírus, az idősebb korosztály körében szedte a legtöbb halálos áldozatot világszerte.
A poszt nemcsak rengeteg megosztást kapott, de heves vitákat is váltott ki. Sokan egyetértettek a benne leírtakkal, míg mások szerint szemrehányóak a szavak, és amíg sok családos is kimozdul, nem igazságos csak az időseket szidni. Utóbbiaknak lehet, nincs, aki segítsen, és a kevés nyugdíjból igyekeznek ők is beszerezni az alapvető élelmiszereket.
Istenes Bence és családja is elzárkózott a koronavírus miatt
Istenes Bence sajnálattal látja, hogy sok ember nem veszi komolyan a koronavírust. Ők nem mozdulnak ki, napirendet állítottak össze, Adél megsütötte élete első kenyerét is.
Istenes Bencéék 10 napja nem hagyták el a házat - Adél kenyeret is sütött
Istenes Bence videókkal jelentkezik, hogy megmutassa, hogyan bírják a bezártságot Németországban.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!