Geszti Péter lányai már tinédzserek: Sára 15, Lenke 13 éves

Geszti Péter és felesége, Edit 2008 óta élnek boldog házasságban, két kislányuk született, Sára Lujza és Lenke Róza.

Geszti Péter lányai
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A hatvanéves Geszti Péter két tinédzser lány büszke édesapja, feleségével, Edittel harmóniában nevelik őket.

Geszti Péter lányai

Geszti Pétert két lánnyal ajándékozta meg felesége. Sára Lujza 2009-ben, Lenke Róza pedig 2011-ben látta meg a napvilágot, így mára már mindketten cserfes tinédzserek lettek. Munkájából adódóan a zenész, reklámszakember, műsorvezető nem mindig tud részt venni az összes családi eseményen, így volt ez idén a nyári vakációval is, ugyanis most éppen az Adom a napom negyedik évadára készül gőzerővel.

- Valahová Európába készülünk, de meg kell vitatnunk, hogy a három úti cél közül melyik valósuljon meg, amit nagyban befolyásol az, hogy a lányaink mit szeretnének. Ősszel mindenképp olyan vakációt szervezünk, ami számukra is érdekes. (…) 13 és 15 évesek, elérkezett az a korszak, amikor a saját korosztályos társaságukkal érzik a legjobban magukat - mesélte a Best magazinnak Geszti Péter.

Az énekes elárulta, igyekeznek úgy alakítani a nyarat, hogy a lányok az iskolai szünetben se unatkozzanak, ebben nagy segítségükre vannak felesége, Edit szülei, valamint a húga is, akik idén a tengerpartra is magukkal vitték Sárit és Lenkét. 

- Nézegetve a képeket, persze, az jutott eszembe, hogy nekem kéne a lányaimmal a taton ülni, és lesni a tengerparti naplementét. De ez az időszak most nem erről szól - látta be Geszti Péter, aki jelenleg az Adom a napom negyedik évadának utolsó munkálatait végzi, a műsor ugyanis augusztus 28-án újra elstartol a VIASAT3-on. 

Geszti Péter felesége bőrszerkóban ment a premierre: Edit a dögös dekoltázst is bevállalta

Geszti Péter és felesége együtt jelentek meg a Szia, Életem! című vígjáték premierjén augusztus 22-én.

Elolvasom

Cover-fotó: RTL

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük