Válik Gergely Róbert - Túl nagy volt a 24 év korkülönbség
Gergely Róbert és színésznő felesége fél évig titkolták, hogy különköltöztek.
Tönkrement Gergely Róbert és a 24 évvel fiatalabb színésznő, Némedi-Varga Tímea házassága, a pár titokban már tavaly nyáron különköltözött, de erről csak most nyilatkoztak a Borsnak. A színész, illetve az Emmanuelle című slágerrel ismertté vált énekes azt mondta, döntésükben nem játszott szerepet harmadik fél, sem kibékíthetetlen ellentét.
Gergely Róbert idén januárban ünnepelte hatvanadik születésnapját, első feleségétől 1992-ben született fia, Simon már felnőtt, az újabb családalapításba pedig nem szívesen vágott volna bele, míg Tímea nagyon vágyott egy kisbabára.
- Timinek csak akkor lehet teljes az élete, ha ahhoz családalapítás is párosul, én viszont úgy érzem, már nem szívesen vágnék bele egy új családalapításba. A közös értékrendszereink továbbra sem változnak, azok mentén folytatjuk tovább! Nem utálkozunk, nem fordítunk hátat a másiknak, csak lehetőséget teremtünk arra, hogy Timi élete is teljes lehessen - árulta el a színész.
Gergely Róbert és Némedi-Varga Tímea tíz évvel ezelőtt ismerkedtek meg, miután a szép, szőke lány egy színházi darabban felfigyelt a sármos színészre. 2010 karácsonyán Gergely Róbert megkérte Tímea kezét, az esküvőt 2014 júniusában tartották. A családalapítás kapcsolatuk kezdete óta fontos téma volt, tervezték is a közös gyermeket, ám Gergely Róbert egy idő után úgy érezte, már kifutott az időből, és, ha Tímea a felesége marad, a nő biológiai órája is lassan lejár.
- Realista vagyok, egy hatvanas férfi nem tud teljes családi életet biztosítani, még ha korábban, mint én is, úgy gondoltam, ez lehetséges. Nem érzem magam erősnek egy ilyen vállalkozáshoz! Tíz évvel ezelőtt merészebben gondolkodtam, de eljött az idő, hogy felülbíráljam a döntésemet. Nem a hangulat hevében döntöttünk, hanem józan döntést hoztunk, és nem nulláztuk le a közös lelkünket! - mondta a lapnak a színész, színházigazgató.
Bár a házasságuk véget ért, továbbra is nagyon szeretik egymást, és fontosak egymás számára, a munkatársi viszony sem szűnik meg közöttük, továbbra is együtt dolgoznak a Gergely Róbert által kilenc évvel ezelőtt alapított Gergely Theáter elnevezésű színházban, mellyel országszerte fellépnek.
Hobo imádja 20 évvel fiatalabb feleségét - Sztárszerelmek nagy korkülönbséggel
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció