Ő Bánsági Ildikó gyönyörű lánya - A 30 éves Kata egy új sorozat főszereplője lett
Gáspár Kata a VIASAT3 új sorozatában látható.
Bánsági Ildikó és Gáspár Sándor házasságából két gyermek született: Gergely 1982-ben, míg Kata 1987 októberének végén jött a világra. Fiuk a zenei pályát választotta, lányuk viszont a szülei nyomdokába lépett, bár, amikor még kisgyermek volt, nem színésznő szeretett volna lenni, helyette állatorvosnak, tengerbiológusnak vagy pszichológusnak tanult volna tovább, azonban kipróbálta a színészetet is. A debütálása 2003-ban történt, amikor megkapta az Apám beájulna című film főszerepét. Az érettségi után a Nemzeti Színház színészképző stúdiójába is beiratkozott, első színházi szerepét 2007-ben kapta, a Moliére: Tartuffe előadásban láthatták őt.
Mára rengeteg színházi és filmes szerep van a háta mögött, a Duna szituációs komédiájában, a Tóth Jánosban tűnt fel legutoljára, ám most egy új szerepet kapott. Ő a VIASAT3 vadonatúj sorozatának a főszereplője. A 200 első randi című sorozatot egy argentin telenovella mintájára készítették el. Gáspár Kata láthatóan nagyon élvezte a forgatást, Facebook-oldalára több fotót is feltöltött, melyeken színésztársaival látható.
A sok humorral és érzelemmel fűszerezett sorozatban a harmincas éveiben járó, kissé szétesett és slampos Luca (Gáspár Kata) mindennapjait követhetik nyomon a nézők. A szingli lányt villámcsapásként éri húga (Kovács Panka) eljegyzése, és ha ez nem lenne elég, véletlenül meghallja édesanyja (Pápai Erika) csípős megjegyzését azzal kapcsolatban, hogy várhatóan húga esküvőjére is egyedül érkezik majd. Luca ekkor megfogadja, hogy nem így lesz és 275 nap alatt megtalálja az igazit, miközben igyekszik a munkahelyén megjelenő kivívásoknak is eleget tenni. Hogy a végén sikerrel jár-e, rátalál-e a szerelem és megtalálja-e önmagát, az kiderül a 60 epizódos sorozatból.
Képes összeállításunkban megnézheted, milyen gyönyörű nő Bánsági Ildikó színész lánya, Gáspár Kata.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!