„Gálvölgyi János egy senkiházinak tart engem”: kifakadt a női magyar sztár arról, mit mondott rá a színész
Gálvölgyi János egy interjúban lesenkizte az egyik műsor zsűritagjait. Kiderült, nem először mondott hasonlót.

Talán még sokan emlékeznek arra a novemberi beszélgetésre, amelyben Gálvölgyi János lesenkizte a magyar tévéműsorok sztárjait – ide kattintva olvashatod el, mit írtunk erről pontosan.
Bár nem nevezte meg konkrétan a produkciót, amire gondolt, és a benne szereplőket sem említette név szerint, nem volt nehéz kitalálni a gondolatait.
Gálvölgyi János senkizése
– Leveszi az álarcot, alatta sincs senki. Ül a zsűriben öt másik senki – mondta a Kultúrtáj vendégeként.

Ebből könnyű rájönni, hogy azokra a műsorokra gondol, amelyekben a jelmezekbe bújt sztárokat a hangjuk alapján kell felismerni. A TV2-n és az RTL-en is futott ilyen jellegű show – ezúttal feltehetően inkább az utóbbiról, azaz az Álarcos énekesről lehetett szó, hiszen a beszélgetés idején épp ennek az új évada futott a csatornán.
Sebestyén Balázsék is így tippeltek, amikor ez a téma előkerült a Rádió1 Balázsék című műsorában, melynek műsorvezetői közül ketten is szerepeltek a legutóbbi évadban. Sebestyén Balázs mellett Ráskó Esztert láthattuk nyomozóként.

A humorista magára vette a senkizést, majd hozzátette, nem először fordult már elő olyan, hogy Gálvölgyi János ezzel a jelzővel illette.
– Gálvölgyi János évente egyszer lekommunikálja valahol, hogy egy senkiházinak tart engem – írta meg a Story.hu a szavait.
Azzal folytatta, hogy szarkasztikusan megjegyezte, őt különösképpen „szereti” a színész, ugyanis mindig valamilyen formában megjelenik, ha Gálvölgyi János ilyen jellegű témában szólal meg.
– Fogalmam sincs, miért, de egyszer találkoztunk személyesen, és akkor nagyon kedves volt velem, és megdicsért. És azt mondta, hogy intelligensnek tart. Az az érdekes, hogy engem nem bosszant fel ez az egész. Én tökre szeretem a Gálvölgyit, nagyra becsülöm, és most azt látom, hogy hát jó, akkor ez van.
Gálvölgyi János közös fotón lányaival: Dorka és Eszter az apjukkal szerepeltek
Gálvölgyi János és lányai együtt léptek színpadra. Dorka és Eszter ritkán szerepelnek az apjukkal.
ElolvasomCover-fotó: RTL
OLVASD EL EZT IS!