Ő Gallusz Niki ritkán látott párja: Laurával 10 éve egy párt alkotnak
Gallusz Niki és párja az Életünk története című műsorban meséltek kapcsolatukról.
Gallusz Nikolett színésznő, énekesnő, a Club 54 zenekar tagja, mentálhigiénés szakember. A Madách Színház közönsége főként musical szerepekből ismerheti, de énektudását az RTL Klub nézőinek is bemutatta, amikor 2020 tavaszán az Álarcos Énekesben versenyzett, és Nyusziként meg is nyerte az első évadot.
A 46 éves sztár tíz éve alkot egy párt Bártfai Laurával, akivel csak ritkán szerepelnek és nyilatkoznak, szerelmüket ugyanakkor már a kapcsolatuk elején felvállalták.
Gallusz Niki és párja, Laura
Friderikusz Sándor az Életünk története című műsorában Laura azt mondta, számára a gimnáziumban derült ki, hogy más, mint a többiek, míg Gallusz Niki bevallotta, ő még vár erre a felismerésre, teljes mértékben heteroszexuálisnak vallja magát.
Nekem Laura az az ember, aki a létezésével annyira sok pozitív hatást gyakorol az életemre, hogy túl tudok nézni azon, hogy az én nememhez tartozik.
- Annyi erénye van, és olyan mérhetetlen gazdagságot hoz az életembe, legfőképpen érzelmileg és szellemileg, meg máshogy is egyébként, minden módon. Nekem azóta könnyebb sokkal jobban szeretni saját magamat is, és megtalálni azt, aki én vagyok, amióta őt megismerhettem. (…) Szerintem az a legfontosabb, hogy valaki a másik mellett meg tudjon nyugodni, azonos nyelvet beszéljenek, és amiről nem beszélünk: a hagyományos kapcsolatban is mindenki fizet valami árat. Én úgy érzem, nem fizettem nagy árat.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Kétségeik a kapcsolatuk elején sem voltak, Laura számára mindössze az volt hihetetlen, hogy egy olyan csodálatos nővel hozta össze a sors, mint Gallusz Niki, nehezen hitte el, hogy ez vele történik.
- Nem volt sok kapcsolatom, mert a magánéletben introvertált vagyok, kevesen tudnak hozzám közel kerülni. Minden ember pontosan tudja, hogy a gyomra jelez, de nem tanítottak meg bennünket arra, hogy erre figyeljünk. Én ezt később nagyon megtanultam, és amikor először megláttam Laurát, azonnal bejelzett, hogy itt van valami olyan érdekes és fantasztikus! Nem tudtam, hogy mi az, de elkezdtem figyelni az érzésekre – mesélte a színésznő.
A hagyományos együttélési modellhez képest Gallusz Niki szerint az övék több mindenben különbözik.
- Van különbség. Bennünket, nőket finomabban treníroznak, nevelnek, jobban ki merjük fejezni az érzelmeiket, ez nekem nagyon fontos. Szerintem közöttünk több az intimitás és az érzelmekről való beszéd.
- Én nem vagyok féltékeny Nikire, mert soha nem adott rá okot nekem. Ez valami őrület! Tíz éve! Vagy nagyon jól csinálja. Soha nem éreztem magam rosszul mellette. Ez óriási dolog! – mondta Laura arra a kérdésre, mennyire van jelent a féltékenység a kapcsolatukban.
Az Életünk történetében Gallusz Niki és Laura is megtapasztalhatta, milyen a szakemberek kezei között 20, majd újabb 20 évet öregedni. Képes összeállításunkban ezt is láthatod.
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- nyári diána