A 90-es évek tévésztárja szerepelt a Csillag Születikben: 66 évesen felismerhetetlen Galla Miklós
Galla Miklós tűnt fel a Csillag Születik színpadán, a közönség és a zsűri is dőlt a nevetéstől.
Mindenki meglepődött, amikor a legendás humorista és tévésztár, Galla Miklós megjelent a Csillag Születik színpadán.
Galla Miklós a Csillag Születikben
Ezerrel dübörög a Csillag Születik előválogatója, hol humoros, hol megható, hol botrányos produkciókkal, ám a tegnapi adás egy hatalmas meglepetést is rejtegetett. Nem más, mint a legendás humorista és tévésztár, Galla Miklós jelent meg a színpadon, aki úgy döntött, idén ő is versenybe száll a tehetségkutatóban.
A zsűritagok egy emberként lepődtek meg, mikor meglátták, hogy Galla Miklós sétál be a színpadra, ByeAlex különösen nem hitt a szemének, akiről kiderült, hogy hatalmas Galla Miklós rajongó. A 66 éves humorista a híres Szétszaggatta című abszurd mesét adta elő, a zsűritagok és a közönség is dőlt a nevetéstől, ByeAlex pedig sorra fejezte be Galla mondatait, hiszen kívülről tudja a történetet, annyira sokszor hallgatta már meg.
A produkció után hatalmas tapsvihar nyugtázta Galla Miklós előadását, aki egy saját festményét is megmutatta a közönségnek, majd természetesen, négy igennel továbbjutott. A nagy meglepetést csak azután érkezett, hogy a humorista elhagyta a színpadot, pár perc után ugyanis visszatért és ajándékba adta ByeAlexnek a festményét, amit dedikált is neki névre szólóan.
Az énekes arcáról le sem fagyott a mosoly, talán még sosem láttuk ennyire boldognak és lelkesnek, teljesen odavolt, hogy egy ikonja ilyen ajándékkal lepte meg.
Ezen a tanyán él a 70 éves Laár András: a pusztaság közepén romos épületek az otthona
Laár András puritán körülmények között, nincstelenül él egy tanyán.
ElolvasomCover-fotó: RTL
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!















