Galla Miklós a L’art pour l’art Társulattal lett híres: így fest a 62 éves humorista
Galla Miklós poéntára 62 évesen is kiapadhatatlan.
A ’60-as, ’70-es években Benny Hill és a Monthy Python csoport tette népszerűvé az abszurd humort szerte a világon. Produkcióikban a poénok a helyzetkomikumra és az abszurditásra épültek, valamint sokszor a logika teljes mellőzésével fakasztották mosolyra a nézőket a különböző jelenetekben.
Az irányzatnak Magyarországon is vannak képviselői, a L’art pour L’art Társulat 1986-ban kezdte el szórakoztatni a közönséget az ilyen jellegű színdarabokkal, tévéfilmekkel és sorozatokkal. Galla Miklós a kezdetektől 1996-ig erősítette a csapatot.
Galla Miklóst a Besenyő család Margitjaként szerette meg az ország
A humorista jókora vargabetűt írt le, mielőtt az ország egyik legismertebb nevettetőjévé vált. Pályafutását kézbesítőként kezdte, de hamar rájött, nem ez a pálya lesz a jövője. Ezután fordult a szórakoztatóipar felé. Kipróbálta magát pop-rock szakíróként, majd a ’70-es évektől csatlakozott a Galaxis nevű zenekarhoz, ezután az Ikarusban, a Csontbrigádban és a GM49 formációban is zenélt.
1981-ben megismerkedett Laár Andrással, a L’art pour L’art atyjával, ennek a találkozásnak köszönhető, hogy a Besenyő család Margitjaként szívébe zárta az ország. A kiválás után önálló műsorával, a Galla-Mappával került az RTL Klub képernyőjére, illetve a Magyar Televízió Mondom a magamét! című humoristavetélkedőjében is zsűrizett.
A 62 éves művész poéntára kiapadhatatlan, a mai napig ontja a vicceket, 2017 óta állandó szereplője a Rádiókabarénak. Sokaknak a nevéről a polgárpukkasztás is eszébe jut, ebben a tekintetben sem hazudtolja meg magát. Például 2021 júniusában a Fókusznak nem éppen megszokott testhelyzetben adott interjút.
"Ismét nyilatkoztam az RTL Klub Fókusz című műsorában. Szeretem fő műsoridőben, az egész országnak megmutatni, hogy szőrös a hónaljam. Én kértem, hogy így vegyük fel a riportot. A trikómon a Gallaxis című festményem látható. Köszönöm, Fókusz!" - írta a riporthoz a Facebookon.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A műsorban a Karinthy-gyűrű kitüntetés körül kialakult botrányról kérdezték. Úgy volt, idén ő veheti át az elismerést a Rádiókabaré kiemelkedő teljesítményt nyújtó előadójaként, azonban az MTVA váratlanul visszavonta ezt a döntést arra hivatkozva, hogy a humorista méltatlanná vált a gyűrűre, mert megbotránkoztató módon meztelenkedett a színpadon egy előadás során. Az eset után több pályatársa kiállt mellette.
- Ez az egyik legrangosabb díj humoristaberkekben, nagyon boldog voltam. Külön öröm, hogy Karinthy Frigyesről van elnevezve, a magyar humor pápájáról, mindannyian az ő köpönyegéből jöttünk ki - mesélte.
A februári örömhírt öt hónappal később egy váratlan e-mail követte, a kuratórium úgy határozott, mégsem ő kapja a díjat.
- Hétfőn este én konferáltam a Rádiókabarét életemben először, tehát akkor még semmi gond nem volt az én tevékenységemmel, mert az írták a levélben, hogy a tevékenységem nem áll összhangban az MTVA értékrendjével. Hétfőn este még összhangban állt, mert a Rádiókabaré a Kossuth rádió műsora, ami az MTVA alá tartozik. Szerdára a tevékenységem megváltozott, pedig kedden nem csináltam semmit, itthon voltam egyedül. Értetlenül álltam, és állok előtte, és bízom abban, ezt még meg lehet fordítani.
Humoristák akkor és most
Képes összeállításunkban megnézheted, mennyit változtak, és mit csinálnak hazánk ismert humoristái. Akkor és most képeken Maksa Zoltán, Ihos József, Markos György vagy Laár András.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: MTI/Mohai Balázs
- sztár
- galla miklós
- humorista
- így néz ki most
- ilyen volt ilyen lett
- rtl klub
- fókusz
- retro
- 90-es évek
- Hazai sztár
OLVASD EL EZT IS!