Galambos Dorina és Pély Barna válásáról meglepő dolog derült ki: ezért nem találkoztak egy évig

Galambos Dorina és Pély Barna 15 év után 2018-ban váltak el, de már jóval korábban szakítottak.

Galambos Dorina és Pély Barna válása
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

2018-ban sokakat meglepett Galambos Dorina és Pély Barna válása. 15 évig voltak a zeneipar egyik álompárja, szerelmük kezdete a 2003-as Megasztárig nyúlt vissza, amelyben előbbi versenyzőként, utóbbi zsűritagkén szerepelt.

Egy házasság felbomlásáról a közvélemény úgy tartja, nagyon rossz dolog. Az énekesnő és exe nem osztják ezt, szerintük a válás olykor kifejezetten hasznos: jobb külön-külön boldognak lenni, mint együtt azt érezni, hogy valami nem az igazi.

Galambos Dorina és Pély Barna válása

Galambos Dorina és Pély Barna kapcsolata hosszú ideig jobban nem is működhetett volna: kiegészítették egymást, és a köztük lévő nyolc év korkülönbség sem számított.

galambos-pély
Fotó: TV2/Mokka

- De valahogy megváltoztunk, már mást akartunk (…) Elgondolkoztam azon, hogy mégis majdnem tizenöt évet voltunk együtt, nem tudjuk-e valahogy megoldani. De mindketten rájöttünk, hogy nem - akkor ne is erőltessük - emlékezett vissza Galambos Dorina a Hot! magazinban.

Baráti maradt a viszonyuk, a mai napig szoktak beszélgetni. A bontóperük is a lehető legbékésebben telt, ehhez nagyban hozzájárult, hogy a szakítás után egy évig nem találkoztak.

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

- Jó hangulatban, minden feszkótól mentesen váltunk el papíron is, majd a Moszkva téren pizzázva-borozgatva sztoriztunk, kivel mi történt. Nekem az elején jót tett a környezetváltozás, mert

amikor szétmentünk, elutaztam két hónapra Amerikába.

- Nem mondom, hogy nem pityeregtem néha, de volt időm gondolkozni és lezárni magamban az egészet - vallotta be a 38 éves sztár.

Felmerülhet a kérdés, a 15 együtt töltött esztendő alatt nem foglalkoztatta-e őket a családalapítás gondolata. Az énekesnő elárulta, sosem látta magát olyan nőnek, aki otthon gyereket nevel, és ez a mai napig nem változott. 

- Mentünk a szélrózsa minden irányába fellépni, este elmeséltük, kivel mi történt - ez nekünk elég volt.

A Megasztár zsűrije akkor és most

Képes összeállításunkban mutatjuk, hogy a Megasztár zsűrije mennyit változott az elmúlt évek során, akkor és most fotókon Pierrot, Soma, Bakács Tibor vagy Novák Péter.

Pierrot a 2003-as Megasztár zsűritagja volt: 52 éves korára ennyit változott

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük