Távoznia kellett a műsorból az RTL Klub legviccesebb figurájának: így búcsúzott Frohner Fecó A Konyhafőnöktől
A Konyhafőnök döntőjének előszobájában esett ki Frohner Fecó, a gasztrovetélkedő legviccesebb figurája.
A Konyhafőnök csütörtök esti adásának végén Frohner Fecónak kellett elköszönnie az RTL Klub gaszrovetélkedőjének zsűrijétől és nézőitől.
Az első feladatnak nagy volt a tétje, a jobban teljesítő csapat egy tagja egyenes ágon a döntőbe juthatott, de ehhez újra csapatban versenyezve bizarr alapanyagokból - élő lisztkukac, sáska, tyúkháj, marhaín, malacfej - kellett előételt, főételt és desszertet készíteniük.
Frohner Fecó A Konyhafőnök kiesője
A második feladatban friss alapanyagokból, valamint ezek konzervváltozatából főztek a versenyzők. A veszélyzónába Petykó István és Frohner Fecó jutott, végül a verseny az utóbbi számára fejeződött be. Nem távozott szomorúan, hiszen az édesanyja is kinevette, hogy jelentkezett a gasztovetélkedőbe, hiszen korábban virslit sem tudott főzni.
Csapatkapitánya, Rácz Jenő kis is mondta, nem gondolta volna, hogy idáig eljut, nagyon büszke rá, majd azzal viccelődött, hogy bár a döntőbe nem jutott be, de két különdíjat is odaítélne neki: a Matematikai különdíjat és A legkoszosabb kötény díját. Fördős Zé azzal engedte útjára, hogy nagyon jól tolta a műsorban.
- Köszönöm szépen mindhármótoknak! Rengeteget fejlődtem, és most már palacsintát is tudok dobálni. Majd otthon csinálok nektek róla videót - búcsúzott a műsor legviccesebb figurája.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Az, hogy így végigmentem, nagyon-nagyon embert próbáló volt, és ha visszagondolok, úgy éltem meg, hogy őrülten, megzabolázhatatlanul, mosolyogva, de mégis koncentráltan vittem végig. Már az büszkévé tett, hogy elindultam ezen a versenyen.
Amikor édesanyám hallotta, hogy el fogok indulni, csak röhögött.
- Azt mondta, ezt nem hiszi el, hiszen egy virslit nem tudok elkészíteni. Most már én magyarázok neki olyan dolgokat, hogy csak tátott szájjal nézi, és valószínű, hogy a születésnapjára vagy a karácsonyi vacsorára is én fogom elkészíteni a lebbencslevest - bármi is legyen az. Tátott szájjal fogja majd nézni, amiket én készítek, és tényleg mondhatja azt: Ez az én fiam, ezt én neveltem! - vallotta be a kulisszák mögött Frohner Fecó.
Sárközi Ákos otthona
Sárközi Ákos és a festőművész Éva a világjárvány miatti bezártságban döntötték el, ideje búcsút inteniük a belvárosban található lakásuknak: rájöttek, hogy nyugalomra, térre és zöldövezetre vágynak. Kertes házukban minden vágyuk testet öltött: a hatalmas udvaron medence és grillterasz található.
Sárközi Ákos megmutatta új otthonát: a gyönyörű kertes házhoz úszómedence is tartozik
Nézegess képeket!
ElolvasomCover-fotó: RTL Magyarország