Fördős Zé a külseje miatt kapta furcsa becenevét: emiatt lett Zoltánból Zé
Fördős Zéről sokan azt gondolják, hogy csak A Konyhafőnök óta használja ezt a becenevet.
Fördős Zé mindössze ötéves volt, amikor beszippantotta a gasztronómia: édesapja és nagymamája mutatták meg neki, hogyan működik egy étterem konyhája. Az ott látottak annyira elvarázsolták, hogy ezen a vonalon tanult tovább: idegenforgalmi középiskolában érettségizett, majd vendéglátó szakmenedzser képesítést szerzett.
Öccsével 2012-ben indították hódító útjára a Szárnyas Ízvadász nevű blogot, ebből lett a ma nagy népszerűségnek örvendő Street Kitchen. Immár a tévénézők is jól ismerik, ő az egyedüli A Konyhafőnök zsűrijében, aki a kezdetektől, 2014-től szerepel a produkcióban.
Fördős Zé innen kapta a becenevét
Furcsa keresztneve hallatán sokan azt feltételezhetik róla, hogy az egyfajta művésznév, amit kizárólag a tévézés miatt vett fel, ám ez koránt sincs így. Tinédzserkorában ragadt rá ez a becenév.
- Az volt mindig is a nevem, hogy Fördős Zoltán, meg persze most is ez, de senki nem hív így. Már nem is nagyon figyelek oda arra, hogy „Zolikám, mizu?” - kezdte a NőComment! vendégeként.
Ő maga is sokszor szembesül azzal, hogy a rajongók azt hiszik, csak A Konyhafőnök miatt találta ki ezt a jól csengő megszólítást, pedig valójában nem is az ő fejéből pattant ki a Zé. Tinédzserként a barátai aggatták rá a külseje miatt.
- 19 éves koromban lekezdtem siklóernyőzni, és a haverjaim neveztek el Zének. Egy nagyon furcsa bukósisakom volt, amikor a tanfolyamot végeztem, ráadásul nagy puttonyt hordtam a hátamon. Akkor mondták nekem, hogy úgy nézek ki, mint Zé, a hangya. Így lettem Zé.
Fördős Zé édesapja
A Street Kitchen videóiban csak Fördős Zé és édesapja szerepelnek, de a családi összejöveteleken Zé édesanyja és húga tüsténkednek a konyhában, a karácsonyi menüt ugyanakkor mindig Lajos készíti el.
Íme Fördős Zé sármos édesapja: Lajos 60 fölött is remek formában van
Fördős Zé nem tagadja, apja, Lajos cégének köszönhetik ma, hogy ott tartanak, ahol.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!