Sokan megszólták a magyar színésznőt - A szülés után 2 héttel már fellépett
Földes Eszter szerint minden anya döntse el maga, mikor tér vissza a munkába.
Földes Eszter 2018. június 12-én hozta világra kisfiát, Lovasi Álmos Fülöpöt, akinek az édesapja Lovasi András énekes, zenész. A 31 éves színésznő két héttel a baba születése után már egy zenei fesztiválon lépett fel, augusztusban pedig már filmet forgatott. Számított arra, hogy lesznek olyanok, akik megszólják, amiért korán visszatért a munkához, és ma már nem zavarják a megjegyzések. Ahová csak tudja, viszi magával a kisfiát, aki mosolygós, barátságos, vidám baba, imádja a közösséget.
Földes Eszter szeptember 18-án tért vissza a színpadra, a Játékszínben volt látható a Szőke Ciklon című darabban, és kisfia születése óta két bemutatója is volt: a Karinthy Színházban A baba című darab címszerepében Szabó P. Szilveszter partnereként és a Bethlen Téri Színház ugyancsak kétszereplős, Az utolsó tűzijáték című előadásában Udvaros Dorottyával.
- Rendelkezem azzal a többletenergiával, ami ahhoz kell, hogy mindkét fronton egyszerre tudjak megfelelni. Nekem így esik jól. Jól érzem magam, és emiatt a kisfiam is. Másnak más esik jól. Úgyis rendben van. Szerintem mindenki csinálja úgy, ahogy a legjobbnak érzi. Ha anya és apa kiegyensúlyozott, a gyerek is az lesz. Hogy én az legyek, szükségem van a munkámra - mesélte a Best magazinnak.
A fiatal színésznő sem volt minden téren ilyen határozott. Amikor egyszer megkérdezték, milyen volt a szülése, azt vette észre magán, hogy magyarázkodik, amiért császárral hozta világra a gyermekét.
- Hajlamosak vagyunk minősíteni egymást, ítélkezünk a másik felett. Például, ha természetes úton szültél, az az igazi, ha császárral, nem tudod, mi a fájdalom, az nem is igazi szülés. Ha évekig szoptatsz, tényleg igazi anya vagy, ha nem, nem vagy az…
Nem attól lesz valaki jó anya, hogy milyen úton hozta világra a gyereket, mennyi ideig tud szoptatni, mennyi ideig marad otthon a szülés után,
visszamegy-e dolgozni, vagy sem - véli Földes Eszter, aki szerint nincs mindenkire érvényes, egyetemes recept, mindenki bízzon az ösztöneiben.
Magyar sztárok, akik szülés utáni depresszióban szenvedtek
Bármennyire örül is egy édesanya a gyermeke születésének, a kismamák több mint 10%-át érinti a szülés utáni depresszió, melynek kialakulása mögött számos kockázati tényező áll. Az elmúlt években nem egy hazai híresség bevallotta, nem volt könnyű a gyerekszülés utáni időszak.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- balogh edina
- terhes