Magdi anyus feltámad? Fodor Zsóka újra kamerák elé állt
Fodor Zsóka nem a Barátok közt miatt, hanem egy egészségügyi kampány részeseként tér vissza a képernyőre.
A Barátok közt egykori Magdi anyusa, a mindig tevékeny Fodor Zsóka nemrégiben újra kamera elé állt azért, hogy felhívja a figyelmet az időskori vakságra.
Ez a Magyarországon is igen gyakori betegség komoly veszélyforrás, hiszen a felmérések szerint a látás drasztikus megromlásában minden 40 év feletti ember érintett.
Kampányhoz csatlakozott
Magyarországon évente hatezer ember veszíti el a látását, mindez pedig 6,8 milliárd forinttal növeli az egészségügyi kiadásokat. Az esetek 80%-a elkerülhető lenne, vagyis évente átlagosan 4800-an menekülhetnének meg a súlyos látásromlástól. Fodor Zsóka is részben ezért döntött épp e mellett a kezdeményezés és prevenciós kampányfilm mellett.
- Annyira félek a vakságtól, mivel életem nagy részének örömforrását a látásomnak köszönhetem, hogy elhatároztam, arcomat és nevemet adom ehhez a kisfilmhez - magyarázta Zsóka.
A 69 éves színésznő a Barátok köztből való távozása óta kétszer olyan aktív életet él: minden reggelt egy kis pasziánsszal kezd, szerepeket tanul, rengeteget olvas, múzeumba jár - szeret rácsodálkozni a világ szépségeire.
Fél a vakságtól
- Elképzeltem, mi lenne, ha megvakulnék. Egyedül élek, segítségre szorulnék a nap 24 órájában. Minden szempontból katasztrófa lenne, mihez kezdenék akkor magammal? - magyarázta a színésznő, aki retteg a kiszolgáltatottságtól, ezért különösen együtt érez a vak vagy gyengénlátó idősekkel.
A szemorvosok szerint a nagyvárosok lakói a szmog és a por miatt még veszélyeztetettebbek, akik pedig még dohányoznak is, időskorukra négyszer nagyobb valószínűséggel vesztik el látásukat.
Dilemma podcast
A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A közösségi média ilyen-olyan formában, de mindenki életének része. Mégis sokszor úgy tűnik, nem tudjuk megfelelően használni. De vajon hol rontjuk el? Miért mindig a legbántóbb kommenteken van a legtöbb like? Kell-e reagálni egy utálkozó hozzászólásra, vagy az ignorálás az egyetlen út? A legújabb epizódban többek között ezekre a kérdésekre Tóth Dani pszichológus, Verebélyi-Kovács Csilla, a Femina social media managere, valamint Pintér Ada műsorvezető kereste a választ.
Promóció
Fodor Zsóka - szakemberekkel való konzultáció és hosszas beszélgetés után - úgy véli, az olcsó szemüvegek megvásárlása helyett a legjobb, ha az ember az orvosokra bízza a diagnózist. Ő rendszeresen visel szemüveget, évente egyszer pedig ellátogat a szemészetre.
OLVASD EL EZT IS!
- rtl klub
- barátok közt
"Én nem fogok megöregedni" Fodor Zsóka meglepő tervekkel állt elő
- barátok közt
- fodor zsóka
Negyedszerre kezd új életet! Fodor Zsóka meglepő tettre szánta el magát
- barátok közt
- fodor zsóka