Fodor Zsóka balatoni nyaralója kívül-belül: maga a megtestesült idill
Fodor Zsóka 12 éve vásárolta meg a bájos mobilházat Örvényesen. A Balaton innen öt perc séta.

Fodor Zsóka az ország három pontja között ingázik: Pécset tartja az otthonának, munkái Budapesthez kötik, pihenni pedig a Balatonnál szokott. Bájos nyaralója van Örvényesen.
A Mokkában mutatta meg kívül-belül az idilli épületet, ami egyébként egy mobilház, azaz mozgatható, áthelyezhető. Ebből adódóan az alapterülete nem túl nagy, viszont végtelenül meghitt és otthonos.
Fodor Zsóka nyaralója
A színésznő küszöbét átlépve olyan, mintha visszarepültünk volna az időben. Minden szobát átitat a magyar tenger retró hangulata, a bútorok is ezt a hatást fokozzák, illetve az, hogy minden polcot régi, féltve őrzött csecsebecsék díszítenek.
12 évvel ezelőtt vásárolta a nyaralót, amelyet kollégái és barátai is előszeretettel használnak. Például Vastag Tamás is járt már nála. A házban egyébként egy beépített konyha, hálószoba, zuhanyzós fürdő és egy vendégszoba található, valamint egy szép kert veszi körül. A hab a tortán pedig az, hogy a strand mindössze öt perc sétatávolságban van tőle.
Képes összeállításunkban megnézheted Fodor Zsóka idilli balatoni nyaralóját.

Prémium vitaminok szerves forrásából
Fedezd fel a BioTechUSA új, prémium étrendkiegészítőit, melyeket a természet által inspirált hatóanyagok gondos válogatásával alkottunk meg a szervezetünk optimális működésének támogatására. A funkcionális termékek tökéletesen kiegészítik egymást, így teljeskörű megoldást nyújtanak a legmagasabb szintű napi rutinhoz.

Promóció
Nézd meg Papadimitriu Athina otthonát is!
Képes összeállításunkban megmutatjuk, hogy néz ki Papadimitriu Athina kertes háza.
Íme Papadimitriu Athina kertes háza: olyan, mintha egy mesébe léptünk volna
Nézegess képeket!
ElolvasomCover-fotó: RTL/Vacsoracsata
OLVASD EL EZT IS!