Fodor János a Magyar Rádió és Televízió legendás alakja volt: 68 évesen négyszeres nagyapa

Fodor János, a legendás rádiós és tévés a kilencvenes évek végéig a magyar mindennapok része volt, majd eltűnt.

Fodor János unokái
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az 1953-ban született Fodor János 1979 és 1986 között a Magyar Rádió Krónika, illetve 168 óra című műsorainak munkatársa volt, 1986 és 1990 között a Magyar Televízió Híradójának szerkesztő-riportereként dolgozott. 

2005-ben pályázott a Magyar Rádió elnöki tisztségére, de nem őt választották, 2006-ban pedig elküldték a rádiótól. 2012 óta a Poptarisznya.hu internetes rádióban hallható Fodrok című műsora. 2015-ben megalapította saját rádióját, a Rádió Bézst.

Fodor János unokái

Bár Fodor János nagyon büszke arra, amit a szakmai életében elért, az igazi örömet, boldogságot a családja jelenti a számára. Egy fia és egy lánya van, előbbinek pedig már született négy gyermeke, vagyis a rádiós-tévés négyszeres nagypapa. 

Amira 14, Artúr 12, Félix 10, Minka pedig ötéves. Amira a család egyik büszkesége, a kislány ugyanis nagyszerűen karatézik, nagy nemzetközi versenyt is nyert már. Kisebbik öccse, Félix szintén komolyan sportol, ő focizik. 

- Én magam is a Testnevelési Főiskolán végeztem tanár szakon, szakedzői képesítésem is van, de a sport csak egy kitérő volt az életemben, gimnazista korom óta rádiós akartam lenni. Amira sportsikerei amúgy valóban lenyűgöznek, elképesztő az a sok energia, idő, koncentráció és erő, amit a karatéba fektet. Én persze akkor is imádnám, ha nem lenne ilyen sikeres, akkor is szeretném, ha nem sportolna - mesélte a Best magazinnak január elején az unokája sikereiről. 

A legendás rádiós-tévés egy 2018-ban, a Story magazinnak adott interjújában bevallotta, nem volt mintaapa, nem fordította a gyerekeire minden idejét és energiáját. Ennek ellenére természetesen elképesztően fontosak a számára. Az unokái Jancsi papának szólítják. 

A Magyar Televízió bemondónői akkor és most

Kertész Zsuzsa 1945. december 31-én látta meg a napvilágot. Sok más pályatársához hasonlóan ő is rádiózással kezdte a karrierjét, 1965-ben lett a Magyar Rádió munkatársa, amihez negyven évig hű maradt, közben pedig a televíziósok figyelmét is felkeltette. Képes összeállításunkból megtudhatod, mi lett a Magyar Televízió kedvenc bemondónőivel - akkor és most fotókon többek között Kertész Zsuzsa, Lőrincz Gabriella és Endrei Judit.

76 éves lett Kertész Zsuzsa: a Magyar Televízió bemondónői egykor és ma

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Cover-fotó: MTI Rt. Fotószerkesztőség

Ezt is szeretjük