Kínos volt Fluor Tomi első találkozása a barátnője családjával
Fluor Tomi kissé kínos helyzetbe került, amikor Mesi bemutatta a családtagjainak.
Fluor Tomi Valentin-nap óta alkot egy párt az énekesnő-dalszerző Mesivel, akivel barátokból lettek szerelmesek. Hat éve a Comet-díjátadón találkoztak először, Sarkadi-Szabó Emese 2013-ban feltűnt a Rakpart klipjében is, de szerepet kapott az idén tavasszal megjelent Ittalvós videójában is. A 32 éves zenész idén januárban jött rá, hogy többet érez a lány iránt, február 14-én össze is jöttek. Össze még nem költöztek, de a szüleiknek és a családjuknak már bemutatták a választottjukat.
Az RTL Klub Nyerő Páros című sztárpáros vetélkedőjében Fluor Tomi és Mesi az, akik úgy vágtak vele a játékba, hogy a legkevesebb ideje, mindössze fél éve alkottak egy párt. A műsorban már többször hangoztatták, hogy vetélkedő felért egy párterápiával, és meggyorsította a kapcsolatuk elmélyedését, ugyanis több héten keresztül össze voltak zárva egymással, illetve másokkal, akiktől szintén sok visszajelzést kaptak.
Fluor a Hot! magazinnak azt is bevallotta, elképzelhető, hogy a közeljövőben összeköltöznek. Kettejük közül ő az, aki óvatosabb, mert egyrészt még soha nem élt együtt egy nővel sem, másrészt a lakás túl kicsi két főnek, pláne úgy, hogy ő éjszakánként dolgozik. Januárban viszont költözik, és lehet, hogy nem egyedül.
A családjaiknak már bemutatták a szerelmüket, igaz, minkét találkozást a véletlen intézte. Fluor Tomi húgát vitték haza Székesfehérvárra, és furcsa lett volna, ha Mesivel nem köszönnek be. Szerencsére a lány és a zenész édesanyja hamar megtalálták a közös hangot. A rapper találkozása Mesi családjával - saját bevallása szerint – kínosra sikeredett. Mesi otthonának közelében elkapta az eső, bőrig ázott, mire a lánya azt javasolta, ugorjon be, legalább túl lesznek a bemutatkozáson is.
- Arra léptem be, hogy otthon volt a három lánytestvére, az anyukája, az anyukája húga és annak a lányai. Magyarán ott ültem egy szem fiúként tíz nő között - mesélte a lapnak Fluor, aki végül jól elcsevegett mindenkivel.
Sebestyén Balázs felesége
Sebestyén Balázs és Viki 2009 nyarán házasodott össze. Első gyermekük, Benett 2009 októberében, a második, Noel 2014 decemberében született. A műsorvezető óvja magánéletét, a gyerekeiről nem posztolgat fotókat a közösségi oldalán, azonban nagyon ritkán a feleségével közös képet tesz ki az Instagramra vagy a Facebookra.
Ő Sebestyén Balázs gyönyörű felesége - A ritkán látott Vikivel közös fotót posztolt
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció