Csak tegnap született! Fésűs Nelly máris megmutatta kislányát
Fésűs Nelly máris megmutatta egynapos, újszülött kislányát.
Míg sok sztár hetekig, hónapokig, sőt, még a magyar hírességek között is van olyan, aki kerek egy évig rejtegette a nagy nyilvánosság előtt babáját, Fésűs Nelly máris megmutatta egynapos kislányát.
Kora miatt veszélyeztetett terhesnek minősült, két héttel ezelőtt pedig be kellett vonulnia a kórházba, mert kiderült, a baba farfekvéses. Bár szerette volna második gyermekét is természetes úton világra hozni, az orvosok végül úgy döntöttek, császármetszéssel segítik világra a kis Elza Zorkát egy kitűzött időpontban, 2014. október 6-án, hétfőn.
A kismama jól viselte az utolsó heteket, múlt csütörtökön még a FEM3Café élő adásának vendége volt és az Aktívnak is adott interjút. A szülés is rendben, komplikációk nélkül zajlott le.
- Csenge még csak fotón látta a kistestvérét, amit nagyon nehezményezett, szíve szerint nem menne két-három napig iskolába, hanem csakis és kizárólag a kishúgával lenne együtt. De, mint mindenkinek, neki is vannak kötelezettségei, lesz egy élete arra, hogy lássa a kistestvérét - árulta el Fésűs Nelly a FEM3 ma reggeli műsorában.
Fotó: Facebook/FEM3Café, Facebook/Aktív
Végre megmutatta egyéves kisfiát Szekeres Nóra
Szekeres Nóra a terhességét, esküvőjét, a harmadik gyermeke világra jövetelét is titkolta rövidebb-hosszabb ideig. A TV2 műsorvezetője idén szeptemberben mutatta meg az egyéves Alexandre arcocskáját. Nézd meg azt a négy magyar sztárcsemetét, akit szülei sokáig rejtegettek!
Végre megmutatta kisfiát Szekeres Nóra! Fotókon az egyéves kis Alexander
Nézegess képeket!
Elolvasom![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57455/574553/57455385_c1698cfd663aa968b02b12265ba2e843_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
![lead2 szollosi gyorgyi](http://kep.index.hu/1/0/1327/13278/132783/13278302_599146_7bea3b987701e24505d36c50bf358ec4_wm.jpg)
- híradós
- szöllősi györgyi
Friss hír! Az éjszaka megszületett az M1 híradósának babája
![lead2 madai vivien](http://kep.index.hu/1/0/1327/13272/132721/13272146_597778_cf3ec06b160167ccdaa41e49ba687294_wm.jpg)
- m1
- műsorvezető