Fésűs Nellyt féltették Vajtó Lajostól: "Azt mondták, meneküljek ettől a férfitól!”
Bár mindenki óvta tőle, a színésznő öt éve él boldog házasságban férjével.
Fésűs Nelly és Vajtó Lajos már öt éve, hogy kimondták egymásnak a boldogító igent, és azóta is harmonikus házasságban élnek. Annak ellenére, hogy eleinte mindenki féltette a színésznőt ettől a kapcsolattól, az idő őket igazolja, hiszen idén lesz 14 éve, hogy együtt vannak.
Fésűs Nellyt féltették Vajtó Lajostól
Fésűs Nelly és Vajtó Lajos a Best magazinnak mesélték el, mennyire megváltozott a férfi, mióta együtt vannak. Pedig az elején nem mindenki nézte jó szemmel a románcukat.
- Mindenki óvott tőle, azt mondták, ettől a férfitól meneküljek, nem egy életbiztosítás, én viszont másképp éreztem - mondta a színésznő, aki úgy jellemezte férjét, mint védelmező, karizmatikus és intelligens úriember.
A pár 2018-ban mondta ki a boldogító igent, annak ellenére, hogy Vajtó Lajos sosem szeretett volna megnősülni. Ahogy először gyermeket sem akart, szerelmük azonban felülírt mindent, így született meg kislányuk, Elza még 2014-ben.
- Nelly olyan, mint Bo Derek. Gyönyörű, veszélyes és eszes. Én az eszéért szerettem bele… Én egy kezelhetetlen, öntörvényű ember voltam, viszont Nelly mellett kezesbárány lettem - ismerte be magáról a büszke férj és apa.
Fésűs Nelly rövid, göndör hajjal: rá sem ismerni az 52 éves színésznőre
Fésűs Nelly egy új szerep kedvéért pózol a fotókon a megszokottól nagyon eltérő frizurával.
Elolvasom
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
Cover-fotó: RTL/Nyerő páros
OLVASD EL EZT IS!

















