Elhunyt a Magyar Televízió legendája: az Ablak műsorvezetője, Feledy Péter 81 éves volt
Pár nappal a 82. születésnapja előtt hunyt el a legendás műsorvezető, Feledy Péter.

81 esztendős korában elhunyt a legendás magyar műsorvezető, Feledy Péter– számolt be róla elsőként a Demokrata.
Feledy Péter ugyan jogászként diplomázott, a televízióban építette fel fényes karrierjét. Olyan, mára ikonikus műsorok kapcsolódnak a nevéhez, mint a Radar, a Pár-beszéd vagy az Ablak.
1968-ban szerezte meg jogi diplomáját az ELTE-n, három éven át dolgozott ügyészként. 1971-ben nyerte meg a Magyar Televízió Riporter kerestetik című műsorát, ezután a csatorna ifjúsági osztályán dolgozott.
1983-ban lett a Magyar Rádió szórakoztató osztályának szerkesztő-riportere, majd 1986-tól visszatért a televízózáshoz. Az ő nevéhez fűződik a híressé vált pizsamás interjú, amelyet még filmre is vittek a 2022-es Blokád című drámában: a taxisblokád idején ő készített interjút a néhai Antall Józseffel, a miniszterelnök pizsamában állt a kamerák elé, ugyanis műtétje miatt éppen kórházban volt.
Feledy Péter felesége, az egykori klasszis tájfutó, Monspart Sarolta 2021-ben bekövetkezett halála óta visszavonultan élt. Nyugodjék békében!
Cover-fotó: MTI/MTVA
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.