A magyar énekes párja féltékenységében sírógörcsöt kapott – Az esti műsorban borult ki

Fehér Balázs párja idegrohamot kapott, amikor az énekest a Nyerő Párosban két sztriptíztáncosnővel kellett egy ágyban látnia.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bár kedd este még csak a Nyerő Páros második adását láthattuk, a nézők máris egy erős részt kaptak, amelyben az egyik női versenyzőnél eltört a mécses. A pároknak azt kellett megmutatniuk, mennyire ismerik egymást, és mennyire tudnak gondolkodni a másik fejével. Tíz kérdést kaptak, amelyből hatra ugyanazt a választ kellett adniuk, hogy ne bukják el a nők által feltett összeget. A férfiaknak tehát a szerelmük fejével kellett gondolkodniuk, ugyanazt a választ kellett megjelölniük, amit szerintük a párjuk is kiválasztott.

A párokat üvegfal választotta el, amelynek egyik oldalán a férfi egy hatalmas ágyban feküdt, a másikon pedig a nő esőkabátban ácsorgott – utóbbi már előrevetítette, milyen büntetést kapnak, ha nem ugyanazt a választ jelölik meg. Nem egyező válasz esetén a nőket hideg esővíz áztatta, a férfiak mellé pedig befeküdt egy sztriptíztáncosnő.

A legtöbb pár poénnak fogta fel a sztriptíztáncosnők bejövetelét, hisz tudták, ha nem is jó érzés látni a szerelmüket lengén öltözött nők társaságában, nincs miért féltékenynek lenniük, mert ez a játék része, nem pedig egy életszerű szituáció.

feher-balazs-parja-eszter

Fehér Balázs, énekes-dalszerző, a The Carbonfools egykori frontemberének kedvese, dr. Monda Eszter azonban nehezen viselte, amikor egy, majd még egy lengén öltözött lány feküdt be a szerelme mellé. A lány az első kérdésre adott válaszban már elárulta, hogy arra a legféltékenyebb, ha a párja bevallja neki, hogy valakit vonzónak tart.

- Amikor a második csaj bejött a második büntetésnél, a féltékenység nagyon erősen előjött, meg a tehetetlenség. Azt éreztem, hogy kiszolgáltatott állapotban vagyok, és a legdurvább rémálmomat kell végignéznem, hogy Balázs megcsal. Nagyon rossz volt nézni, hogy idegen csajok rányomultak és kb. idegrohamot kaptam. Nagyon rossz volt, hogy nem tudtam odamenni, és ledobni őket a hajuknál fogva az ágyról.

feher-balazs
Fotó: RTL Klub

- Azt érzem, hogy testileg-lelkileg, mindenhogyan nagyon jó ez a kapcsolat, és ha látom azt, hogy bárki csak egy picikét is tetszik neki bárhogyan, nem esik jól, mert félek, hogy elvesztem – még akkor is, ha tudom, hogy nem – vallotta be a jövőkutató lány.

Miután megnyugodott, Eszter azt mondta, kicsit tartott attól, hogy a féltékenységi jelenetet az emberek önbizalomhiányként értelmezik, amiben van valami igazság, benne van a "nem vagyok elég"-érzés is. A 36 éves énekes elárulta, hogy ő mindig örül annak, ha a párja őszinte érzéseit látja, számára ez a legszexibb Eszterben, számára ettől attraktív.

feher-balazs-parja
Fotó: RTL Klub

- Ez nagyfokú kiszolgáltatottság: olyan volt, mintha nyilvánosan szerelmet vallottam volna Balázsnak. A legtöbb ember fél attól, hogy ennyire nyilvánvalóan kinyilvánítsa, hogy mennyire oda van a másikért – tette hozzá Eszter.

Sebestyén Balázs felesége

Sebestyén Balázs óvja magánéletét, feleségével és gyerekeivel nem szerepel tévéműsorokban, újságok és magazinok címlapjain, de még a közösségi oldalaira is csak nagyon ritkán posztol fotókat - akkor is többnyire olyanokat, ahol nem látszik a fia és a felesége arca. A műsorvezető azonban néha kivételt tesz, és feleségével, Vikivel közös képet tesz ki.

Ő Sebestyén Balázs gyönyörű felesége - A ritkán látott Vikivel közös fotót posztolt

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük