Fásy Zsüliett csak úgy ragyogott ezüst estélyijében: bomba alakját is kihangsúlyozta a darab
Fásy Zsüliett a TV2 Szilveszteri Zenebutik című műsorában kápráztatott el mindenkit.
Bár sokaknak valóságos rémálom volt a 2020, azért akadtak olyanok is, akik ebben az évben tapasztalhatták meg a legnagyobb sikereket. Fásy Zsüliett ezt a tábort erősíti, hatalmas átalakulásával az egész országot lenyűgözte.
Fásy Ádám lánya gyermekkora óta küzdött a pluszkilókkal, bár tinédzserkért egyszer sikerült leadnia őket, amint visszatért a megszokott étkezéséhez, azok egyből alattomosan visszakúsztak rá. Ennek ellenére nem adta fel, gyökeresen változtatta meg életmódját, így közel három év alatt 44 kilogrammtól sikerült megszabadulnia.
Fásy Zsüliett ezüst estélyi ruhája
Új alakját egyre nőiesebb ruhákban mutatja meg: bátran visel nőies, szűk darabokat, és a feltűnően csillogó szettektől sem riad vissza. A TV2 Szilveszteri Zenebutik című műsorában is csak úgy ragyogott. Egy földig érő, ezüst estélyire esett a választása, melynek fazonja remekül hangsúlyozta, micsoda bombázó lett belőle.
Nem is csoda, hogy az Instagram-követői alig tudtak betelni a látványával, a kommentszekciót elárasztották bókjaikkal, szavaikkal. A 22 éves híresség már hozzászokhatott, hogy úton-útfélen elismerő megjegyzéseket kap megjelenésére. Akármilyen műsorba hívják meg vendégként, mindenhol agyondicsérik a külsejét.
Rajongói nem csak a ruhaválasztás miatt kapták fel a fejüket. Ezúttal nem a megszokott szerepben tűnt fel a produkcióban. A színpad helyett a műsorvezetői székben foglalt helyet Varga Viktor oldalán. Habár manapság már megszokhatták tőle, hogy új területeken próbálja ki magát, hiszen manapság leginkább videóvágással foglalkozik.
2020 nagy sztárfogyásai
Nem Fásy Zsüliett az egyetlen magyar sztár, aki 2020-ban elérte álomalakját, mutatjuk az elmúlt egy év leglátványosabb sztárfogyásait.
Fásy Zsüliettet fel sem ismerni 43 kilós fogyása után - Íme, 2020 nagy sztárfogyásai
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció