Zsülike felnőtt - Fásy Ádám lánya ma már 21 éves, kész nő

Friss fotókon Fásy Ádám egy szem lánya, Zsüliett.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Fásy Ádám és felesége, Mária 1992-ben kötötték össze az életüket. A házaspárnak egy lánya született, Fásy Zsüliett, akit kicsiként Zsülikének becéztek. Hamar megismerte a nagyközönség, hiszen már gyermekként fellépett ő is a Fásy Mulató - Zeneexpressz című műsorban.

A mulatóssztár lánya a Mokka márciusi adásában elmesélte, hogy először akkor szerepelt együtt édesapjával a közönség előtt, amikor önszántából befutott a Pici szívem című dal közben.

- Érdekes, mert mindenki azt hitte, hogy ez egy megjátszott történet volt, de nem. Valahogy én akkor úgy gondoltam, hogy odamegyek apuhoz, és befutok hozzá. Anya erre: "jó, menjél, úgysem fogsz odamenni." Azzal a lendülettel odamentem. Persze, amikor már ott voltam, akkor odabújtam apához teljesen, mert hirtelen szégyenlős lettem - emlékezett vissza Fásy Zsüliett arra az ominózus pillanatra, amikor először mutatkozott az apjával egy színpadon.

Később már ő is rendszeresen énekelt az apja műsorában, több dala is megjelent, ilyen volt a Hotel Silver, az Igazi barát vagy a Buli van, de közös duettje is van Fásy Ádámmal, ilyen a Gyermekem című dal. Napjainkban Zsüliett is részt vesz a Fásy Mulató szervezésében, lényegében egy családi vállalkozást vezetnek együttes erővel, emellett a fellépéseikről készült videókat is a 21 éves, fiatal lány vágja. A Zenebutik csatornán két műsoruk is van, az egyik a Best of Fásy Mulató, a másik pedig a Zeneexpressz.

Képes összeállításunkban megnézheted, mennyit változott Fásy Zsüliett az évek alatt.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük