8 év után vált el férjétől a magyar színésznő! Eddig nem tudott róla beszélni
Fábián Anita színésznőt megviselte a válása, de már csak előre néz.
Fábián Anita, a Jóban Rosszban színésznője hat évvel ezelőtt vált el férjétől, de csak most érezte késznek magát arra, hogy beszéljen róla.
Nyolc évig voltak házasok Keveházi Gábor Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncos-koreográfussal, egy kislányuk született, a most tízéves Lili, becenevén Pipi.
Nyolc év után vált el férjétől
- Nagyon nem is volt rá példa, hogy én a nyilvánosság előtt beszéljek erről. Azért vagyok itt, mert most már tudok erről beszélni. Az biztos, hogy egy év után nem tudtam volna leülni így közétek, és úgy mesélni róla, hogy ne érintsen meg túlságosan, vagy azt fel tudjam vállalni - mesélte a színésznő Jakupcsek Gabriella talkshow-jában.
A válás előtti időszak volt számára a legrosszabb, utána már csak előre nézett, de természetesen megviselte az elszakadás.
- Amikor a házasságom tönkrement, az azért viselt meg engem sokkal jobban, mint az összes többi szakítás, mert a kislányom édesapjától váltam el. És mert életemben először úgy gondoltam, hogy én most először és utoljára mentem férjhez, azt reméltem, hogy ez életem végéig tart - árulta el.
Házasságát nagyon sokszor próbálta megmenteni, sokat beszélgettek, jelezte is párjának, hogy fél, el fogják egymást veszíteni. A férje sokáig úgy gondolta, hogy visszafordítható még a helyzet: szétköltöztek, nagy baj van, de meg fogják oldani. Fábián Anita viszont ekkor már eljutott arra a pontra, hogy eldöntötte, le akarja zárni kapcsolatukat.
- Mi megbeszéltük, hogy nem válunk, de végül ő beadta a válókeresetet, amiben tökéletesen igaza volt. Megjegyzem, ő ebben ügyesebb volt, hiszen neki ez volt a harmadik válása.
- Azzal nem értek egyet, hogy a válás után már nem lehet boldogan élni. Ugyan már, dehogynem! Hiszen a válásom csak egy újabb kísérlet volt arra, hogy az életemet helyrehozzam, és boldog ember legyek. Mert úgy éreztem, hogy a házasságomon belül már biztos nem lehetek az. Nem döntök hirtelen fontos dolgokban. Én úgy érzem, hogy mindent megtettem, és innentől kezdve már nincs visszaút, előre nézek, és nem is tehetek mást, hiszen fogom egy kislány kezét - mondta a 39 éves sorozatsztár.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Fotó: MTVA