Erős Antóniának férje maradt otthon a gyerekeivel: ezért kellett egy év után visszamennie dolgozni

Júniusban zárja 10. évadát a Femina Klub, melynek keretében Szily Nóra két különleges vendéget fogad: Erős Antóniát és Pokorny Liát.

Erős Antónia Femina Klub

A híradós és a színésznő olyan témákról beszélgetnek majd, amelyek bár sok nő mindennapjait érintik, még mindig túl kevés szó esik róluk. A 21. századi nő egyszerre próbál helytállni a munkában, édesanyaként, társként, barátként és gondoskodó családtagként, miközben szeretné önmagát sem elveszíteni. De vajon lehetséges mindezt egyensúlyban tartani?

Erős Antónia interjúnkban előzetesen arról mesélt, hogy ő maga is folyamatosan az egyensúlyra törekszik, miközben híradósként korántsem átlagos életet él. Beszélt arról is, mivel próbálja megkönnyíteni a mindennapjait, milyen dilemmákkal szembesült a gyerekvállalás és a karrier összeegyeztetése során, valamint hogyan látja a nők társadalmi helyzetét ma Magyarországon.

A nőknek rengeteg szerepben kell helytállniuk: munka, háztartás, gyereknevelés. Te személy szerint hogyan tudod megőrizni ezeknek az egyensúlyát?

- Általában arra törekszem, hogy egyensúlyban legyek, részben azért is, mert ilyen az alaptermészetem, részben azért, mert igen, van családom, van két gyerekem, és egyáltalán nem jó, ha állandóan azt látják, hogy föl-le ugrál a hangulat. Harmadrészt hétfőtől péntekig nekem ugyanabban az időben ugyanazt a teljesítményt kell nyújtanom képernyőn, a nagy nyilvánosság előtt. Tehát ezeket össze kell rakni úgy a mindennapjaimban, hogy ne legyek nagyon szétzilált, és azért nagyjából ugyanazon a színvonalon tudjak teljesíteni. 

- Az én életem abban az értelemben kicsit nem átlagos, hogy fordított nappal dolgozom. Délután megyek dolgozni, és este nyolc után megyek haza. Ez részben tök jó, mert kiszámítható, nem is kell 8-10-12 órát bent tölteni a munkahelyemen, hacsak nincs valami olyan rendkívüli esemény, ami szerencsére azért ritkán van. Tehát fizikailag nem kell a szerkesztőségben lennem, ez a könnyebb része. Nyilván a nehezebb, hogy 24 órás szolgálatban vagyunk, figyeljük a híreket, és ha bármi történik, akkor bármikor behívhatnak minket. Egyébként, ha bármi történne, akkor hétvégén is, amennyiben nem vagyunk elfoglaltak, de ilyen is ritkán történik. De az, hogy mindig elérhetőek legyünk, egy alap, a híradózáshoz hozzátartozik. Úgyhogy ezért mondom azt, hogy könnyebb is, de bizonyos értelemben nehezebb is.

- Azt azonban mindig el szoktam mondani, hogy ami megint csak könnyebbség, hogy én nem főzök rendszeresen. Ünnepekkor, egyszer-egyszer, éppen a napokban is több alkalommal csináltam valamit, de nem ez a jellemző. Ez például már egy óriási segítség, hogy ha a nyolc feladat mellett valakinek nem kell mindennap elmenni a boltba, kitalálni, hogy mit főzzön, hazavinni, elkészíteni. Az egy dolog, hogy utána mit csinálsz, mert lehet, hogy van mosogatógéped, és az viszonylag gyorsan megoldja a dolgot. Viszont már önmagában az is óriási időbeli spórolás, ha a főzést és az akörül lévő teendőket valaki más csinálja a családban.

- Akár van gyerek, akár nincs, vagy beszéljünk egy egyedülálló nőről, ha ezt nem kell napi szinten megoldani, az szerintem rengeteget számít. Minden szempontból, hiszen a főzés valahol agymunka is, hogy kitaláld, mit csinálj, hogyan legyen jó, annyit főzzél, amennyi kell… Ez nagy munka. Nagyon tisztelem azokat, akik ezt csípőből lehozzák nap mint nap.

Én nem vagyok ez a típus, és a férjemmel, amikor összekerültünk, ő sem erőltette egyáltalán, hogy mindennap legyen meleg étel. Hiába is próbálta volna, mert 24 órában dolgoztunk külsősként egy vidéki tévéstúdióban.

- Jó, huszonévesek voltunk, nem volt ez elvárás, és valahogy később sem alakult így az életünk. Az alkalmi főzés megmaradt, kifőzdéből viszünk haza ételt, és ez így egészen jól összeáll az életünkben.

- Ezért nem állítom be magam hősnek, mert én egyáltalán nem vagyok az. Ez például szerintem sokat segít abban, hogy a nap ne boruljon fel teljesen. Mert mondjuk este nyolckor hazamegyek, és akkor már ne kelljen még egy háromfogásos vacsorát összedobnom, az elég érdekes lenne. A másik verzió pedig az, hogy keljek fel reggel ötkor. Tudom, hogy nagyon sokan csinálják, nekem is van olyan ismerősöm, aki felkel ötkor, és megfőzi a főtt ételt is, mert a gyereke nem eszi meg az iskolai kosztot. 

- Egészen őszintén mondom, én erre nem vagyok képes. Nyilván szélsőséges helyzetben kénytelen lennék megcsinálni, de nem vagyok szélsőséges helyzetben, és őszinte vagyok.

- Számomra ezek nagyon sokat tudnak segíteni a mindennapokban, és nekem ennyivel könnyebb.

- Persze vannak gyerekeim, ott van a férjem, a munkám, az alapítványom és azon kívül sok minden más: különböző megkeresések, felkérések, amiknek szívesen teszek eleget, akár más műsorokban szerepelni, dolgozni. Cégekkel különböző együttműködések, influenszerkedés, ami szintén nagyon izgalmas, de hát időigényes, és valahogy mindenre kéne, hogy legyen idő.

- Itt van egy nehéz pontja az életemnek, hogy halogató típus vagyok, miközben kívülről úgy tűnik, hogy nagyon rendszeres, katonás életet élek. Igen, de hajlamos vagyok arra, hogy feltorlódjanak a feladataim, és akkor elkezdek rettentő ideges lenni, mert én halasztok el dolgokat, egymásra torlódnak, és akkor mint egy őrült igyekszem utolérni magamat. Képes vagyok rá, most még ezt megugrom, aztán mindig megbánom, hogy miért csináltam ezt, miért nem voltam képes időben befejezni valamit.

- Mindezt úgy, hogy vezetem a füzetemet, amibe mindent beírok, mert amit nem, az nincs. Nagy dolgok nem történtek még, de olyan volt már, hogy a fodrászom felhívott, hogy hol vagyok. Olyan azért nem fordult elő, hogy a Híradóba ne mentem volna be.

- Szigorúan vezetem a teendőimet, sokan azt se tudják már, mit jelent az, hogy Filofax, de nekem van, azt hordozom magammal, mert muszáj kézzel írnom ahhoz, hogy egészben legyek. 

Amikor gyerekvállalás előtt álltál, voltak benned kételyek, hogy az anyaság hogyan összeegyeztethető a te karriereddel?

- Karrier szempontjából nem nagyon voltak kérdések, mert azt tapasztaltam a cégünknél, hogy aki elment, gyereket vállalt, majd visszajött, ugyanúgy tudott dolgozni tovább. Ebben természetesen vannak kivételek, de általában ez elég gördülékenyen működött.

- Az megnyugtató volt, hogy a főnököm azt mondta, tényleg addig maradjak otthon, ameddig úgy érzem, és szóljak, ha már szeretnék visszajönni dolgozni. Másrészt ránk bízta azt is, hogy amíg én nem vagyok, addig a Szellő István vigye-e egyedül a Híradót – csendesen megjegyzem, akkor nem háromnegyed órás híradók voltak, hanem huszonöt percesek –, vagy üljön be mellé valaki társnak. Végül úgy döntött, hogy ő viszi egyedül, nem szerette volna, ha valaki más ül be mellé. Persze egyszer-egyszer őt is kellett helyettesíteni, hiszen ez az időszak egy évig tartott, mert végül nem maradtam otthon három évig a gyerekek miatt. Azt pedig, hogy még két évet otthon maradjak, nem is tehettük volna meg.

- Hivatalosan a férjem maradt otthon a gyerekekkel, mert az ő munkája megengedte, hogy szabadabban mozogjon, nekem pedig kötött munkaidőm van. Egy év után ráadásul annyira lecsökkent a gyerek után kapott támogatás, hogy meg kellett hoznunk azt a döntést, hogy visszamegyek dolgozni. Abban az évben választások is voltak, 2010-ről beszélünk, és végül az lett a megállapodás a főnökömmel, hogy a választási műsorra megyek vissza.

- Tehát ennek részben érzelmi, részben racionális okai is voltak. Ez még az egyszerűbb része, mert ahogy egyre nagyobbak lettek a gyerekek, úgy lett egyre nehezebb a történet. Óvodába csak hároméves koruktól mentek, addig velünk voltak. Kaptam is segítséget: volt egy bébiszitterünk, Éva, aki segített a férjemnek és nekem, amikor én elmentem dolgozni. Másrészt a munkahelyemen is kaptam könnyítést, például kicsit később mentem be, és az akkori éjszakai híradókat még jó darabig nem kellett csinálnom. Ez sokat segített, így a gyerekekkel is sok időt tudtam tölteni.

- Onnantól viszont, hogy elmentek óvodába, nyilván kevesebbet voltunk együtt, és az volt nehéz, hogy mire ők hazajöttek, addigra én már nem voltam otthon. Ebből a szempontból nagyon rossz beosztás, ha valaki délutántól dolgozik, mert akkor nincs az, hogy otthon vagy, segítesz a háziban, leviszed őket a játszótérre vagy egyszerűen csak beszélgettek. Ezek nálunk sajnos így nem működhettek, ezt a férjem és Éva oldotta meg. Persze rossz érzés volt, hogy ezekből az időszakokból én kimaradtam.

Voltak bennem kétségek azzal kapcsolatban is, hogy a délutáni életünkben, azokban a helyzetekben, amikor esetleg segítség kellett volna, én nem tudtam kivenni a részem.

- Nyilván ezt fizikailag lehetetlen lett volna megoldani, úgyhogy maradt a sok telefonhívás. Ma már kevesebb van belőlük, hiszen a gyerekek 17 évesek, de azért még most is kapok.

Mit gondolsz, változott az a társadalmi elvárás abban a tekintetben, hogy minden háztartásbeli munka a nő feladata?

- Keveset. És vegyük ki a képletből a gyerekeket, mert nem mindenkinek van, és nem is mindenkinek kell, hogy legyen. Attól még pontosan ugyanúgy jelen vannak az életében azok a feladatok, mint annak, aki szülő. De én azt gondolom, hogy ebben még mindig nincs igazi változás.

- Lehet azt mondani, hogy másképpen gondolkodunk a nőkről és a nők feladatairól. Igen, odáig is el kellett jutni, hogy a nők egyetemre járhassanak és szavazati joguk legyen, de ezen már túl vagyunk. Ettől függetlenül szerintem nem haladtunk előre annyit, amennyit kellett volna, és ennek az elmúlt 16 év kifejezetten nem használt. Amikor azt hangsúlyozzák, hogy a nőknek igenis a konyhában van a helyük, akkor nagyon nehéz azt mondani, hogy jó irányba haladunk, mert ennek éppen az ellenkezője igaz.

Azt gondolom, hogy ezt gyakorlatilag újra kell indítani, mert eléggé nagy lemaradásban vagyunk.

- Ezt a számok és a statisztikák is bizonyítják, például ha az uniós adatokat nézzük a nők arányáról vezető pozíciókban vagy akár a parlamentben. Van ezzel feladat bőven. Az viszont jó, hogy most már beszélünk róla, és egyre több adat támasztja alá, hogy a nők által otthon végzett munka akár pénzben is mérhető. 

- Igenis az otthoni munka kifejezhető forintban és euróban is, mert az nem természetes, hogy azt a nőknek egyedül kell megcsinálniuk. Ebbe be kell segíteni, vagy valamilyen módon el kell ismerni. Azt mondjuk: „női munka”. Miért? Miért lenne női munka? Csak hát idáig el kell jutni. Viszont ez egy rettentően hosszú folyamat, különösen egy olyan társadalomban, mint a magyar. Én úgy látom, hogy egyelőre ez csak egy szűk rétegben kezd kialakulni, de semmiképp sem rutin vagy természetes dolog. Inkább még mindig csodaszámba megy, ha például a férfi marad otthon a gyerekekkel, vagy akár átmenetileg lemond a karrierjéről.

Mit gondolsz, hogyan lehet elengedni azt, hogy egy nő állandóan a tökéletességre törekedjen?

- Szerintem nincs olyan, hogy tökéletes. Inkább arra kell rájönni, hogy ilyen nem létezik, és nem is kell annak lenni. Az egész valójában csak a te fejedben létezik, hogy mi számít tökéletesnek. Hogy mások szerint mi a tökéletes? Kit érdekel?

- A te fejedben van egy kép, és ahhoz szeretnél valahogy hasonlítani, minden szinten jónak lenni: nézz ki jól, tartsd jól magad, legyél energikus, sose legyél fáradt, mindig legyen időd magadra, énidő. Az utóbbitól hülyét kapok. Lehet ezt mondogatni, és biztos sokaknak meg is van ez a kiváltsága. Ők hangsúlyozzák is, hogy milyen fontos az énidő, nekik gratulálok, mert nyilván meg tudják valósítani, van rá idejük és pénzük.

- De szerintem ezek sokszor csak jól hangzó szavak, ilyen influenszerbeszéd, amitől végül te érzed magad rosszul, ha nem tudod megcsinálni. Nem kell ez. Inkább próbáld meg elérni azt a bizonyos egyensúlyt, és ne borulj fel teljesen.

Érezd jól magad a bőrödben. Szerintem ez a tökéletes nő.

Ha üzenhetnél azoknak a nőknek, akik jelen pillanatban túlterheltnek érzik magukat, mert ez a bizonyos egyensúly nincs meg, mit mondanál?

- A másik, amit nagyon nem kedvelek, amikor azt mondják: engedd el. Úgysem tudod elengedni. Meg kell élned, az életedet nem tudod kiforgatni a sarkaiból. Persze vannak, akik azt mondják, hogy egyszer csak mindent felrúgnak, de az szerintem egy szélsőséges döntés, ami nem mindig jó.

- Úgy vélem, inkább egyszerű dolgokban kell gondolkodni, olyanokban, amit bárki megengedhet magának. Kimész fél órára sétálni, de úgy, hogy közben nem nyomkodod a telefont, nem pörgeted az Instát, hogy ki a tökéletes nő. Vagy megengeded magadnak, hogy egyedül leülj, megigyál egy kávét, és csak nézz ki a fejedből.

- Ezek szerintem valódi énidők, amikor végre nem csinálsz semmit. Nem túl nagy megerőltetés, nem túl nagy áldozat, nem esel ki túl sok időre, mégis tud egy kicsit oldani a feszültségeiden. Utána pedig úgy mész vissza oda, ahonnan eljöttél, hogy egy kicsit kifújtad magad. Ezt akár naponta többször is meg lehet csinálni.

- Szerintem ilyen egyszerű dolgokban kell gondolkodni, nem abban, hogy jövő héten elmegyek egy elvonulásra vagy elkezdek jógázni. Hagyjuk ezeket a divatőrületeket. Inkább próbáld meg egy kicsit lelazítani magadat, az elmédet és a testedet. Én ilyen módszereket tudok.

Cover-fotó: RTL

• erős antónia
• femina klub
• női egészség
• egyensúly
• karrier
• magánélet
• híradós
• sztár
• Hazai sztár