5 hónapig küzdött a rákkal! A Szomszédok sztárja titkolta súlyos betegségét

Vallomás

Epres Attila, a Szomszédok Lacija egy tumorral küzdött.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Tavaly ősz óta többször olvashattuk az Örkény Színház oldalán, hogy Epres Attila betegsége miatt egy-egy darab elmarad.

Epres Attila az Örkény Színház Diggerdrájver című darabjában

Azt csak kevesen tudták, hogy a színésznél rákot diagnosztizáltak. A súlyos betegséggel sikeresen felvette a küzdelmet, idén februárban jó pár kilóval kevesebbel, de visszatért a színpadra.

Egy tumort találtak a nyakán

Az 52 éves színész, akit az ország a Szomszédok című sorozat Lacijaként ismert meg, a TV2 Red Carpet című műsorának kamerái előtt mesélt betegségéről. Állítása szerint az volt a szerencséje, hogy időben segítséget kért, amikor azt hitte, bedagadt a mandulája, vagy egy mirigy a nyakán.

Több orvosnál is járt, végül a Szent Imre kórház főorvosa észrevette, hogy nagy a baj, azonnal elküldte biopsziára, és egy héten belül kiderült, egy tumor okozza az elváltozást. A legtöbb esetben egyébként ennek a betegségnek nincsenek tünetei, ritka, hogy a korai szakaszban észreveszik. A diagnózis sokkolta a színészt.

- Egészen idáig azt gondoltam, hogy velem ez nem fog előfordulni. Én mindent megtettem az életem során, hogy ne pusztítsam magam. No cigi, no pia, állandóan sportoltam, nem tettem tönkre magam a munkával sem. Amikor az ember mégis azt hallja az orvostól, hogy vagy meggyógyul, vagy meghal, azt nehéz feldolgozni - mondta.

A Szomszédokban ő volt Alma első szerelme! 28 év alatt ennyit öregedett Epres Attila

Nézegess képeket!

Elolvasom

Epres Attila pár nap gondolkodás után úgy döntött, nem szeretne onkológiai kezelésen részt venni, inkább az operációt választotta.

- Szeptember 2-án, a műtétből felébredve már úgy éreztem, nem vagyok beteg. A sebészem tanácsára mindig próbáltam elfoglalni magam. Nem estem depresszióba, nem keseredtem el - mesélte.

Az Örkény Színház mindenben támogatta. Februárban tért vissza a színpadra, azóta egyre több régi darabban látható újra, így ismét ő az őrnagy a Tótékban, és készül a POSZT-ra, ahol versenyprogramban A Bernhardi-ügy, az off-programban pedig a Diggerdrájver című előadásban lép színpadra.

Úgy tűnik, Epres Attila megnyerte a csatát a betegséggel szemben, annak már nincsenek tünetei, csak a kezelésnek: nehezen nyel, emiatt nehezen alszik és eszik, 11 kilót fogyott is, így még kissé gyengének érzi magát, de igyekszik a sportolással fokozatosan erősödni.

Fotó: Facebook/Örkény István Színház

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük