Ő Endrei Judit ritkán látott lánya - A 23 éves Laura páratlan szépség

Endrei Judit kisebbik lánya gyönyörű fiatal nővé cseperedett.

Endrei Judit lánya

Endrei Juditnak két gyermeke született: Nóra 1991-ben, Laura pedig 1994-ben látta meg a napvilágot. A 64 éves bemondónő nagyon büszke mindkét lányára, akik közül a kisebbik, Laura már 23 éves.

A Magyar Televízió legendás arca már elmúlt 40 éves, amikor kisebbik lánya megszületett, de saját elmondása szerint egyáltalán nem bánta meg, hogy eddig várt az anyasággal, mivel a kilencvenes évek elején érezte úgy, hogy elemi erővel rátört az anyaság iránti vágy.

Mindkét gyermekét nagy szeretetben és türelemmel nevelte fel, de mint elárulta, voltak azért nagy csatáik is.

- Bevallom: elrontottam őket! Mindig mindent megcsináltunk helyettük a házimunkában, alárendeltem magam nekik, hogy ők királykisasszonyként élhessenek. Elkényelmesedtek, és nem érzik, hogy segíteniük kellene - nyilatkozta Endrei Judit néhány éve a Blikknek, majd hozzátette, hogy idővel jó irányban változtak meg lányai.

Nézd meg Endrei Judit ritkán látott lányát, Laurát, aki igézően szép nővé cseperedett!

Endrei Judit 41 évesen adott életet Laurának.
Fotó: Sütő Laura/Instagram
Endrei Judit elmondása szerint Laura szereti kikérni a véleményét.
Fotó: Endrei Judit/Facebook
Harmonikus a kapcsolatuk, és gyakran utaznak együtt is.
Fotó: Endrei Judit/Facebook
Laura gyönyörű fiatal nővé cseperedett.
Fotó: Sütő Laura/Instagram
Endrei Judit büszke mindkét lányára. Ezen a képen Laura a nővérével, Nórával látható.
Fotó: Endrei Judit/Facebook

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük