Emilióról rém kínos dolgot árult el a lánya a tévében: Tina is csak a fejét fogta
Emilio és Vivike együtt szerepeltek a Vigyázat, gyerekkel vagyok!-ban. Kiderült az énekes ciki szokása.
Emilio és 11 éves lánya is szerencsét próbált a Vigyázat, gyerekkel vagyok! harmadik évadában. Az ő párosuk jutott el az utolsó játékig, ami nem is volt olyan egyszerű, több fordulón át kellett bebizonyítaniuk, mennyire ismerik jól egymást.
Ahogy azt a műsor előző szezonjaiban megszokhattuk, a gyerekszáj mindig őszinte, akkor is, ha minden egyes mondatát kamerák rögzítik.
Emilio ciki szokása
Vivike sem kertelt, amikor a műsorvezető, Ördög Nóra megkérte, sorolja fel édesapja legfurcsább szokásait. Egy olyan dolgot is elárult, ami rém kínos volt az énekes számára.
Három dolgot említett: elkotyogta, hogy az énekes korgó hasán szokott aludni - mivel Emilio sokszor fogyókúrázik, a nap végére üres a gyomra, a bugyborékoló hangokat hallgatva a kislány mindig álomra szenderül.
Azt is elárulta, a pörköltet nem kenyérrel szokta enni, mint az átlagemberek, inkább egy rántott húst választ mellé köretnek, szintén a fogyókúrából kifolyóan.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az énekes harmadik szokása bizonyult a legcikibbnek, még Ördög Nóra szeme is elkerekedett, amikor meghallotta, hogy Emilio a vécén szokott szelfiket készíteni, a felvételeket pedig meg is osztja az Instagram-oldalán.
A show háziasszonyát annyira érdekelte a téma, hogy megkérdezte a közönség soraiban ülő Tinát, tényleg szokott-e önarcképeket gyártani a férje a mellékhelyiségben. Tina csak a fejét fogta.
- Nagyon sok időt tölt a vécén, de mindig mondom neki, hogy: "Emil, szerinted az emberek nem veszik észre, hogy ez egy vécén készült fotó?” Rárak soványítófiltert, barnítófiltert. Mi meg Vivivel azon röhögünk, egyszer adja az Isten, hogy bukjon már le valahol.
Emilio mindezek után megmagyarázta, miért választja pont ezt a helyszínt a fotózáshoz. Kiderült, a fürdőszobában nagyon jók a fények a LED-világítás miatt.
Dombóvári Vanda férje és fia
A Vigyázat, gyerekkel vagyok! harmadik évadában több olyan híresség szerepelt gyermekével, akiket nem sűrűn szoktunk látni a kamerák előtt. Dombóvári Vanda és tízéves kisfia volt az egyik gyerkőc-szülő páros, akik számot adhattak arról, mennyire ismerik jól egymást.
Dombóvári Vanda ritkán látott férjével és fiával szerepelt: Jánost először láthattuk a tévében
Dombóvári Vanda és fia játszottak a Vigyázat, gyerekkel vagyok! harmadik adásában, de a stúdióban férje is felbukkant.
Elolvasom