Ember Márk először mutatta meg színésznő párját - Az Oltári csajok sztárjára rátalált a szerelem
Ember Márk és színésznő párja is szerepel a TV2 Love Bistro című gasztro-reality műsorában.
Ember Márk 2017-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, majd a Vígszínházhoz szerződött, ahol egyetemi gyakorlatát is töltötte. Ugyanebben az évben megalakult A Grund - vígszínházi fiúzenekar, amelyben énekel, gitáron és szaxofonon játszik. 2020-ban a Thália társulatának tagja lett.
Az ország is 2017-ben ismerte meg, amikor az RTL Klub Oltári csajok című sorozatában megkapta Kornél szerepét. Ezt a Csak színház és más semmi követte a Duna TV-n, majd A Tanár az RTL Klubon.
Ember Márk és színésznő párja
A rajongók egy időben azt gondolták, az Oltári csajok szerelmespárja a való életben is együtt van. 2018 decemberében Michl Julival a Reggeliben tiszta vizet öntöttek a pohárba: egy időben a fiatal színésznő Márknál lakott, de csak azért, mert amikor fekvőgipszben feküdt, kollégája felajánlotta, ideiglenesen költözzön hozzá, hogy ne legyen egyedül, barátságon kívül azonban nem volt köztük több.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
A 27 éves sztár azonban nem egyedülálló, párja Antóci Dorottya idén végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, gyakorlatát a Vígszínházban töltötte, amelynek 2020-tól a tagja. A 24 éves színésznő játszott a tavaly bemutatott Szép csendben című filmben és az RTL Most+ Nofilter című websorozatában is.
A TV2 augusztus 24-én induló, Love Bistro című sztárpáros főzős vetélkedőjében szerepelnek először együtt. Ember Márk azt mondta, türelemre trenírozták magukat az elmúlt hetekben, mert tudják magukról, hogy lobbanékonyak. A biztonság kedvéért lesz egy titkos jelszavuk, amivel jelzik a másiknak, ha már nagyon idegesítő vagy erőszakos.
Képes összeállításunkban megnézheted, kik azok a sztárpárok, akik szerepelnek a Love Bistro 18 duója között.
- sztár
- tv2
- love bistro
- ember márk
- párja
- antóci dorottya
- sztárpárok
- dobó ágnes
- horváth gréta
- pribelszki norbert
- polgár tünde
- valkó eszter
- Hazai sztár
OLVASD EL EZT IS!

















