Valami Amerika, környezetvédelem, szexualitás és influenszerség: Eke Angéla ezer arca a Feminán

Nemrég debütált a Valami Amerika-sorozat az RTL+ felületén, amikor beszélgetünk, akkor egy napja van fent a platformon. Ilyenkor izgulsz? Milyen érzéseid vannak, amikor egy sorozatot vagy filmet leteszel, és már nincs lehetőséged arra, hogy belenyúlj?

- Ez a nagyobb izgalom, hiszen kész produktumot látunk, nem, mint a színházban, ahol felmegyek a színpadra, de még nincs arról élményem, hogy milyen lesz az este, akkor sem, ha túl vagyunk egy próbafolyamaton. A közönség mindig egy külön bolygóállás. Filmnél vagy sorozatnál pedig az ember akkor látja először magát és az egészet, amikor mindenki. Ilyenkor elsősorban saját magamért szoktam izgulni, nehogy túl sok hibát vegyek észre, amiről én tehetek, mert akkor már nem tudom utólag kijavítani. Ugyanakkor ez csapatjáték is, hatalmas nagy közösségi élmény, ilyenkor egymásért is izgulunk. És nem lehet kifelejteni az egész képletből a legfontosabb harmadik szereplőt, akik a nézők, hogy ők hogyan fogadják.

Interjú Eke Angélával

Olvastál kritikákat, ezek foglalkoztatnak, vagy csak a nézői vélemények érdekelnek?

- Engem érdekel minden ilyen, amiben érdemi vagy szakmai kritikát fogalmaznak meg. Ez a színházban is egyre nehezebb, nemrégiben a magyar Színikritikusok Céhének voltam az adománygyűjtő nagykövete, azért gyűjtöttem közösségi finanszírozás keretein belül, hogy az ő munkájuk megmaradjon, mert az valóban nagyon fontos lenne, hogy mi, színészek, alkotók olyan szakmai visszajelzést kapjunk, ami valóban kritika. Azért hangsúlyozom ennyit ezt a szót, mert olyan jó lenne tisztába tenni, hogy pontosan mi is az a kritika. Nagyon nyitott vagyok minden olyan szakmai kritikára, amiből úgy érzem, hogy tudok építkezni. Mostanában a kritika leginkább vélemény szokott lenni. Azt, hogy valakinek valami tetszik, vagy sem, teljes szíve joga megítélni, leírni. Egy ilyen sokösszetevős munkánál nyilván voltak kritériumok, aminek az alkotóknak meg kellett felelni. Kereskedelmi csatornára készült sorozat, nem egy szerzői film. A Valami Amerika-univerzumot a mába helyezték, minden benne van, ami megtalálható az életünkben, a médiában, az interneten, a social mediában. Nagyon mai, és mi imádtuk. A filmekből hiányoztak az influenszerek, tehetségkutatók, mostanra viszont a mindennapjaink megkerülhetetlen részei. Nekem az tetszik az egész történetben, hogy néha abszurd irányba is elmegy más minőségben és szinten, mint ahogyan azt eddig láttam vígjátéksorozatoknál.

Beszélsz a karakteredről, első pillantásra nem túl szimpatikus.

- Konyhanyelven rá szokták mondani, hogy negatív karakter, de szerintem nincs olyan, hogy valaki negatív, úgy, ahogy van, nyilván vannak tényezők, amik valamilyenné tesznek valakit. Ivett már a színrelépése előtt exponálva van, egy diktátorhoz hasonlítják, ami nyilvánvaló túlzás. Egy olyan kemény nőt játszom, aki a párkapcsolatában picit magára marad, elfáradt a szerelem, de nem akarja elengedni, megjavítani sem tudja, csak ragaszkodik hozzá. Viszont szerencsére egy személyiségfejlődésen megy át a karakter az epizódok során. Női vezető, az egész Galaxis tehetségkutatónak ő a producere, sokan nem kedvelik, mert egyenesen kimondja, amit gondol, nem kertel, maximalista és elvárja azt, hogy mindenki hasonló módon álljon a dolgokhoz, mint ő. Ennek ellenére mindenki tőle kér munkát, és mindenki ott szeretne lenni a húsosfazéknál, és ő segít is. Különös fricska, hogy ő kifejezetten anti-környezetvédő, ami az én személyemmel meglehetősen ellentétes.

Aki követ téged, az tudja, hogy nagyon sok ügy mellé odaállsz. Hogy tudtál egy tőled azért eléggé eltérő személyiséghez kapcsolódni?

- Azért örülök, hogy dolgozhattam ezzel a karakterrel, mert meg kellett vizsgálnom az ő igazságát, hiszen Ivetté kell válnom, amikor játszom. Azt vettem észre, hogy sokkal elfogadóbb lettem azokkal az emberekkel szemben, akiknek nem annyira fontos a környezetvédelem az életében. Ebben nagy támaszaim és partnereim voltak a rendező, Herendi Gábor és Ipacs Gergő. Mindannyiunknak fontos volt, hogy az emberi arca is előbukkanjon Ivettnek, habár erre kevés pillanatot ad a forgatókönyv. Továbbra is azt gondolom, hogy ez nem választás kérdése, nem egy hóbort, divat, amit az ember vagy fölvesz, vagy nem. Egész egyszerűen be kell látnunk, hogy empatikusan kell élni a társadalomban és ezen a földön. Szerintem ez a túlélésünk az egyik záloga, és nem szeretnénk nagyobb szavakkal élni ennél.

Mondhatjuk, hogy Ivett karakterén keresztül felhívod a figyelmet bizonyos dolgokra?

- Ivett párja a környezetvédelemben találta meg a vallását, ő Balázs, akit Király Dániel játszik. Kiégett pszichológus, aki nem dolgozik már több éve, mert azt várja, hogy újra lélekből tudjon bármit csinálni, ezt találja meg a környezetvédelemben. És milyen fura, hogy Ivett karaktere negatív, pedig, ha ő nincs Balázs mellett, akkor nem lenne hol laknia, nem lenne mit ennie, nem lenne szinte semmije. Mindeközben egy hatalmas vállalatnál dolgozik, magas pozícióban, az pedig ugye önmagában is sok környezetszennyező tevékenységet folytat csupán azzal, hogy létezik. Ez szerintem egy tök érdekes ellentét.

Sok komoly, lelkileg megterhelő darabban játszol, például a Trojka Színházi Társulás Dogville-jében, mennyire értesz egyet azzal, hogy a színészeknek ki kell tennie testét-lelkét a színpadon?

- Enélkül nem lehet csinálni, én enélkül biztos, hogy nem lennék színész sem. A Covid után a színházban csak olyan szerepet tartottam meg, ahol azt éreztem, hogy ott hagyom a szívem-lelkem. Olyan sok kompromisszumot hozunk az életünk számtalan területén. A színészetnek nincsen értelme úgy, ha csak lejátszom a darabot. Ha nem olyan az a munka, ha nem olyan az a szerep, nem olyan a darab, amiben ott kell hagynod a lelkedet, akkor én azt köszönöm szépen, nem kérem. Volt ilyen, és azt mondtam, hogy én még egyszer nem megyek úgy haza előadás után, hogy azt érzem, hogy nem történt velem semmi. Ez nagyon fárasztó, kimerítő, idegrendszert felőrlő dolog, de valójában az alkotásnak egy nagyon fontos eleme. A katarzis nemcsak a nézőknek, hanem nekem is kell, és ha olyan közegben tudok dolgozni, ahol ez megvalósul, akkor azért foggal, körömmel harcolok. Nagyon kevés a független színházi társulat, Magyarországon szinte lehetetlen életben maradni így. A Trojka Színházi Társulás az egyik, aminek még megy, és ehhez az kell, hogy ne csak a színészet magasztos oltárán a művészettől elaléltan csináljuk a dolgunkat, hanem életben tartsuk a saját társulatunkat. Soós Attila egy olyan rendező, aki gondolkodik a színészetről, érdekli az ember, ráadásul kivételes érzékkel nyúl az anyagokhoz, és nyitott az együttgondolkodásra. Hogy a Dogville-ben Grace karakterével dolgozzam, az nagy tréning volt nekem, és hálás vagyok érte.

Itt marketingre gondolsz, influenszerkedésre? Ezek a dolgok már nagyon összekapcsolódtak, és amit te is mondtál, hogy nem biztos, hogy a művészi hátralépést meg lehet tenni.

- Az embernek tudnia kell képviselnie magát, és mivel a social media olyan tér, amit mindenki használ, ahol mindenki ott van, ezért ebbe a buliba itt be kell szállni, ott kell lenni. Úgy lehet jól jelen lenni, ha valaki megtalálja a saját nyelvét, kifejezésmódját. Ha ezt valaki kreatívan csinálja, akkor szerintem egy izgalmas dolog is lehet, amiben mindenki máshogy mutatja meg magát. Ezért fontosak azok az önkéntes tevékenységek is, amiket szervezek, vagy amikben részt vállalok és megmutatok, mert ezzel olyan ügyeket tudok az emberekhez eljuttatni, amikről talán nem tudnának. Ugyanez igaz a saját társulatunkra is, nekünk kell felépítenünk azt, amit jó esetben egy színházban egy többfős csapat, social media szakértő, közönségszervező és kommunikációs munkatárs csinál.

Sokat jótékonykodsz, nagyon fontos ügyek mellé állsz oda, mi alapján választasz? Mikor mondasz nemet ezekre a felkérésekre?

- Hiszek abban, hogy a dolgok nem véletlenül találnak meg, és éppen ezért mindennek utánajárok, mindent mérlegelek, hogy mi az, amit bevállalok. Olyan sok felkérés érkezik, hogy nem tudok mindennek eleget tenni, és nem csak fizikailag. Akkor szoktam leginkább nemet mondani, ha több jótékonysági kampány futna egyszerre, mert kioltja egyik a másikat. Arra is figyelnem kell, hogy a hitelem, a szavam megmaradjon, néha muszáj szünetet tartani ebben is, mert azt gondolom, hogy az a lány, aki mindenről beszél, az olyan, mintha semmiről sem beszélne. Az is fontos, hogy nemcsak az online térben vagyok jelen, hanem elmegyek, és valóban részt is vállalok a feladatokban, ha kell, betonozok vagy fát ültetek. És figyelnem kell arra is, hogy ne merüljek le teljesen, mert akkor nem lesz miből adni.

Hogy töltődsz? Hogy őrzöd a mentális egészséged? Nagyon pörgősnek, szenvedélyesnek tűnsz, mi kapcsol ki?

- Ez attól függ, hogy hogyan érzem magam, éppen milyen munkáim vannak, mivel ezek erősen hatnak rám. Akkor vagyok nagyon jól, amikor olyan sok dolgom van, hogy szinte elveszítem a kapcsolatot saját magammal, mert egyszerűen csak megyek a flow-val, úszom a munkában, az alkotásban, egy szerepben, egy forgatásban vagy egy ház építésében, jótékonysági kampányban, bármiben. Én ilyenkor érzem magam igazán jól. Annyira szerencsére már ismerem magamat, hogy tudom, mikor fárad el az idegrendszerem. Ilyenkor egész egyszerűen meg kell ragadnom magam, és kiszakadnom. Mindent letenni és egész egyszerűen elmenni a természetbe. Felsétálok a Citadella tetejére, és csak nézek ki a fejemből, vagy csak kimegyek a levegőre, kimegyek a zöldbe, fogdosom a fákat, ami talán fura, de egyszerűen le kell földelnem magamat, hogy visszataláljak a saját testembe. Odafigyelek a táplálkozásra is, mostanában gyömbérfelesekkel és préselt levekkel is támogatom a szervezetemet. Számomra a legcsodálatosabb, legluxusabb nyaralás egy lakóautós utazás, amiben idén is volt részem. Szezonon túl olyan volt, mintha egy elvonuláson lettünk volna, senki nem zavarta egymást, nem hallottál egy hangos szót a kempingben. Egy közös program volt mindennap, a naplementenézés, mindenki hozta a kis kempingszékét vagy a pokrócot, és együtt megnéztük. Annál többet vagy jobbat el sem tudok képzelni a világon, mint hogy megérkezel azzal az emberrel, akivel legjobban érzed magad az egész világon. Nézni egyszerre a napot és a holdat az égen, aztán azt is látni, hogy hajnalra helyet cserélnek. Szeretem a dolgok holisztikus megközelítését, miközben két lábbal állok a földön. 

Ez nálad talán szükségesnek is tűnik, hiszen szabadúszó vagy, ami egyszerre lehet nagyon fárasztó és felszabadító. 

- Engem frissen tart ez az életforma. Azt hiszem, hogy kettős dolog, mert ez adja meg a szabadságot. Miközben néha nagyon vágyom arra is, hogy legyen egy hely, egy olyan színház, ami az állandóságot jobban megadja. Most az egyik lábunkkal fogjuk a falakat és az ablakokat, énekelünk és játszunk, körülbelül így tudnám szimbolikusan leírni, amit csinálunk. De még mindig elképzelhetetlennek tartom azt, hogy olyan kőszínházban játsszak, ahol azt látom, hogy az óriás színpadokon az emberek csak fényvisszaverő felületeket.

Kis térben játszol egy nagyon intim darabban, a Gryllus Dorka rendezte Sex Machine-ben. Egyáltalán nem megszokott, hogy egy női rendező ilyen témával foglalkozzon. Milyen megélés volt a próbafolyamat?

- Sejtettem, hogy olyan témát fog választani, ami valódi probléma. Sokan hiszik, hogy ez az előadás nagyon provokatív és az esélyegyenlőséget elfogadtatni akaró kiáltvány, de közben szó sincsen erről. Ez egy zenés show-műsor a szexualitásról, és ami a legnagyobb előnye, legalábbis a privát véleményem szerint, hogy nagyon sok hetero normatív szexuális témát taglal. Az LMBTQ-kérdés nehéz téma még mindig Magyarországon is, bár szerintem egyre elfogadottabb. Én nem tartom fontosnak, ki milyen identitású, az embert nézem. Meg vagyok győződve róla, hogy sokkal kevesebb szó esik ma arról, hogy egy heteroszexuális párkapcsolatban a szexualitással mi a helyzet. Hogy a felek beszélnek egymással arról, hogy mire vágynak, vagy leélnek úgy 20 évet egymás mellett, hogy egy büdös szót nem váltanak erről. Kevés szó esik arról, hogy mire vágynak a nők, és mire vágynak a férfiak. Azért imádom ezt az előadást, mert ilyen dolgokról van szó. Ez nem egy mély dráma, de vannak gyönyörű pillanatai is. Sokat lehet rajta nevetni, és közben adott pillanatban pedig bent marad a levegő mindenkinél és elgondolkodik. 

Lépünk az év vége felé, hogy szoktál ilyenkor ilyen számvetést csinálni? Mennyire vagy elégedett 2023-mal?

- Én is rezonálok a történésekre, de minden borzalom ellenére, ami a nagyvilágban történik, a saját magánéletemben olyan erős érzelmi bázis van, amiből táplálkozom, és ami nem szívja le az energiámat, ezért tudok maximálisan a saját dolgaimra koncentrálni. Színésznő vagyok, és azt hiszem, hogy tényleg akkor vagyok a legboldogabb a világon, amikor megélem, hogy egy szerep vagy egy előadás, vagy egy adott pillanat jól sikerült. Hogy olyan összenézésem volt egy kollégámmal, ami még soha az életben. Ezektől iszonyatosan boldog tudok lenni, de azért, mert tudom minden percben, hogy van valami, ami még fontosabb a világon. Van egy ember, akivel mi önálló lények vagyunk, önálló, szabad individuumok, akik együtt sokkal többre képesek.

Olvasd el a Köllő Babettel készült interjúnkat is!

Köllő Babett tudatosan döntött a tévé mellett, de a színházat sem hagyta faképnél. Karrierjéről beszélgettünk vele, de az is kiderül interjúnkból, hogy elmenne-e a Marsra.

• sztár
• eke angéla
• színésznő
• rtl
• valami amerika
• interjú
• exkluzív
• Hazai sztár