A 47 éves Egerszegi Krisztina friss fotókon: ezzel foglalkozik ma az ötszörös olimpiai bajnok
Egerszegi Krisztina is kampányarca a Budapesten megrendezett FINA vizes világbajnokságnak.
Egerszegi Krisztina is kampányarca a június 18-án kezdődött 19. FINA vizes világbajnokságnak, amelynek 2017 után ismét Budapest ad otthont.
Az ötszörös olimpiai bajnok úszónőt Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke kérte fel, és azt válaszolta, elvállalja, ha Darnyi Tamás is. A négyszeres olimpiai bajnok úszó, Szöul és Barcelona sztárja igent mondott, így mindketten szerepelnek az óriásplakáton.
Egerszegi Krisztina és a vizes vb
Egerszegi Krisztina 14 évesen lett olimpiai bajnok 1988-ban a szöuli olimpián: 200 háton szerzett aranya mellett három nappal korábban ezüstérmes lett 100 háton, máig ő minden idők legfiatalabb sportolója, aki egynél több érmet szerzett az ötkarikás játékokon. Az 1992-es barcelonai olimpián három aranyat, 1996-ban Atlantában egy aranyat és egy bronzot nyert.
Manapság interjút csak nagyon ritkán ad, ez kicsit megváltozott, amikor januárban elvállalta a felkérést, hogy a tavaly szeptemberben elindult Úszó Nemzet Program nagykövete legyen.
- Szülőként született meg bennem a döntés. Úgy vélem, minden olyan tudás, amely megszerezhető, a gyerekeink hasznára válik, hiszen többek lesznek vele és általa - mondta 2021 őszén a Nemzeti Sportnak.
A program célja, hogy a nagycsoportos óvodástól az általános iskola második osztályának végére minden magyar gyerek megtanuljon úszni professzionális körülmények között. Nem versenyúszókat kívánnak nevelni, hanem azt elérni, hogy a gyerekek megismerkedjenek, és megszeressék a vizet, ne féljenek tőle.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az olimpiái után, 22 évesen visszavonult a versenysporttól. 1999 májusában férjhez ment, 2000-ben megszületett Bálint fia, 2002-ben pedig Barnabás, majd 2004-ben lánya, Zille. Az Indexnek június 16-án adott interjúban azt mondta, megvalósította azt, amit szeretett volna, nincs benne hiányérzet.
- A mai sportolókhoz képest fiatalon, de akkoriban nem éreztem annak. Volt egy terv a fejemben, hogy anyuka szerettem volna lenni. Úgy gondoltam, 18 éves koromig úszom, 22 évesen férjhez megyek, ehhez képest tolódott a dolog. Többen megpróbáltak lebeszélni a visszavonulásról, de Laci bá’ nem. Azt hitte, hogy már 94-ben befejezem, nagyon örült neki, hogy mégis folytattam az olimpiáig. Atlanta után tiszteletben tartotta a döntésemet.
- Más egy sportoló élete, mint egy átlagemberé: kicsit burokban élünk, és talán ez a probléma. Sok sportoló visszavonul, és utána nem találja meg a helyét. Minél tovább tolja ki az ember, annál nehezebben szokik bele a való világba.
A világ sokat változott azóta, amióta ő versenysportolóként élte az életét. Úgy érzi, az úszósport egy kicsit túlmisztifikált, az ő idejében nem volt ennyi körítés körülötte: volt sportpszichológusuk, de nem volt mellettük táplálkozási szakember, egyszerű dresszben úsztak, míg ma sok mindent kitalálnak, miben siklik gyorsabban a test a vízben.
- Nem biztos, hogy az a jó, amikor mindent aláteszünk egy sportolónak, pláne akkor, amikor nincsenek még eredményei. El kell jutni egy szintre hozzá. Ha már az elején mindent megkap, akkor mi lesz később? Lehet azt mondani, hogy könnyen beszélek, mert én már abbahagytam, de a mi időnkben ez nem így volt. Nem csak arról van szó, hogy valakit anyagilag mennyire támogatnak. El kellene jutni egy szintre, hogy megtanulja a sportoló értékelni mindazt, amit utána kap.
A Mandinerbe Csisztu Zsuzsa készített vele címlapinterjút, akinek többek között azt is elárulta, hogy Atlanta után legfeljebb versenyt nézni ment az uszodába, és maximum a Balatonban úszott a gyerekeivel, de uszodában nem. Mára mindegyik gyermeke nagykorú, Bálint 22, Barnabás 20, Zille 18 esztendős.
- Olykor, mikor rájuk nézek, és látom, hogy már kész felnőttek, pont úgy rácsodálkozom erre, mint az úszóeredményeimre. Hogy ezeket biztosan én vittem véghez? Hogy tényleg ilyen gyorsan elszaladnak az évek?
Képes kvíz: felismered a magyar úszóolimpikonokat régi fotójuk alapján?
Képes kvízünkben a magyar úszósport több olimpiai bajnokát is láthatod. Teszteld tudásod, hányat ismersz fel közülük!
Cover-fotó: Profimedia
OLVASD EL EZT IS!
- sportoló
- kásás tamás
Kásás Tamás 10 éve vonult vissza: így él most a sármos vízilabdázó
- kiss gergely
- sportoló