SP a tinik bálványa volt - Éder Krisztián ezért tűnt el évekkel ezelőtt a rivaldafényből

Az egykori tinisztár, SP, vagyis Éder Krisztián New Yorkban csinált karriert.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

SP, azaz Éder Krisztián 2006-ban adta ki első albumát, melyről a Kérlek, hogy című dal és az ahhoz forgatott internetes klip hozta meg számára az országos ismertséget. 

Szinte egy csapásra a VIVA TV üdvöskéje és a tinilányok kedvence lett. A tinisztárimidzs egész hazai karrierjére rányomta a bélyegét, és miután végképp elege lett a skatulyákból, eldöntötte, változásra van szüksége. Először a könnyűzene világát hagyta maga mögött, hogy fotósi babérokra törjön, aztán Magyarországot is, és New Yorkba költözött.

Amerikában kezdett új életet

Pedig pont énekesi karrierje csúcsán tartott, 2007-től 2012-ig bérelt helye volt a díjátadókon, olyan elismeréseket zsebelt be évről évre, mint a VIVA Comet vagy a BRAVO OTTO-díj. Saját bevallása szerint hiába volt anyagi biztonságban, és dolgozott rengeteget, monotonná váltak számára a hétköznapok. Így eltökélte, megvalósítja egy másik álmát: Amerikába költözik, és mindent a nulláról kezd.

redlemon sp comet
Fotó: Red Lemon

A harmincéves sztár saját bevallása szerint Amerikában másfél év alatt elérte, amit szeretett volna. Erről Instagramja is árulkodik, olyan neves modelleket kapott lencsevégre, mint Palvin Barbara vagy Mihalik Enikő.

- Az az alap, hogy eltökélt vagy, és van hozzá affinitásod. Az nem opció, mint sok helyen itthon, hogy valakinek az unokatestvérének a haverja vagy egy fényképezőgéppel, és puszira kapsz meg a kvalitásaidtól messze eső munkákat. Borzasztó erős a mezőny, van ezer fotós, és annak minimum a 30%-a nagyon tehetséges.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Yesterday in Harlem❤️ 📸 @omoroseaighewi #alwayssmiling

KRISZTIÀN ÈDER STUDIO (@krisztianeder) által megosztott bejegyzés,

- A vízum a legnehezebb, de ha az megvan, akkor is nagyon hosszú folyamat vezet az érvényesülésig. Én szerencsés voltam, hogy megismertem az egyik legtehetségesebb klasszikus koncertzongoristát, Ádám Györgyöt, ő segített a vízumbonyodalmakkal - mesélte 2018 januárjában az immár menő fotóssá avanzsált SP a Zoom magazin interjújában.

Éder Krisztián mindenféle ismertség nélkül, de egy jó portfólióval ment ki a tengerentúlra. Az első fél évben fotóasszisztensként dolgozott nagyobb fotósoknál, aztán a sok tanulás és munka meghozta gyümölcsét. Ma már világsztárokat is fotóz - ezt a képet a Trónok harca színésznőjéről lőtte.

Hivatalos oldala is magáért beszél, képei valóban szemkápráztatóak. Azt mondta, nem bánta meg, hogy kiment Amerikába, bár az első nyolc hónapban minden reggel feltette magának a kérdést: mit keres ott kint. Úgy gondolja, egy művésznek fontos, hogy folyamatosan új kihívásokkal találja szemben magát. Ha nem is jöttek volna be a számításai, akkor sem bánta volna meg, hogy az új élet mellett tette le voksát, hiszen imádja a New York-i életet, a pozitív mentalitást, sőt a zenélésről sem mondott le teljesen, különböző bulikban ma is megvillantja magyar raptudását.  

Labancz Lilla egykor és most

2009-ben mutatták be az Álom.net című filmet, és bár a kritikusokat nem nyűgözte le az alkotás, inkább negatív, mintsem pozitív kritikákat kapott, ennek ellenére a mozi főszereplője, Labancz Lilla nagy népszerűségre tett szert. Az elmúlt tíz évben teljesen átalakult, legfrissebb fotóin szinte fel sem ismerni.

Emlékszel még Labancz Lillára? A színésznőt tutira nem ismered fel friss fotóin

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük